DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Hogy röviden válaszoljak az ön kérdésére, azt mondhatom, hogy senkinek nem érdeke Kazincbarcika tönkretétele. Ön ezt nagyon jól tudja, hiszen több alkalommal tárgyalt a belügyminiszter úrral Kazincbarcika város ügyeinek érdekében. Azt gondolom, arra nem térek ki, amit ön ismertetett, hogy hogyan alakult ki a helyzet, de szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat arról, hogy a berentei polgárok 1996. március 10-én érvényes és eredményes népszavazáson döntöttek a saját sorsukról, a parlament pedig - úgy, ahogy ön mondta - 1999-ben alkotta meg a területszervezési eljárásról szóló törvényt. Ezt a törvényt ön is megszavazta, ezúton is köszönjük a támogatását, tehát szeretném leszögezni, hogy senkinek nem érdeke Kazincbarcika tönkretétele.
A Belügyminisztériumnak, a kormánynak, az országnak az az érdeke, hogy a települések, az önkormányzatok jól, eredményesen működjenek, az ott élő polgárok érdekében lássák el feladataikat, és itt is azt tudom mondani, hogy a Belügyminisztérium ennek érdekében a törvény adta lehetőségeket kihasználva mindent meg fog tenni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés