DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Vörsön, Kálócfán, Hajdúszoboszlón, Mezőkövesden, Csarodán megtartott kormányülések nemcsak a munka, hanem a kampány, a költségvetési források elosztásának jegyében valósultak meg. Nekünk, országgyűlési képviselőknek nincs lehetőségünk a kormányülések munkájának megismerésére, ott jegyzőkönyvek nem készülnek, és így csak a sajtóból tájékozódunk arról, hogy ott mik történnek. Hajdúszoboszlón a kormányülés utáni szakmai tanácskozáson a körzet képviselőjeként nem kaptam meghívót, annak ellenére, hogy az idegenforgalmi bizottságban dolgozom, így információim vannak a gyógyturizmusról. Ezen szakmai tanácskozáson helyénvaló lett volna szólni az Econ-Consunt Kft. felméréséről is, amely szerint a megkérdezett turisták Gyulát és Zalakarost csendes helyként jellemezték, ugyanakkor Hajdúszoboszlót nem tartották csendes helynek.
A parlamentben már számtalan alkalommal szóltam arról, amikor a 4-es számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakaszának megépítése érdekében érveltem, hogy a csend, a nyugalom, a jó levegő is gyógyító hatású, nemcsak a gyógyvíz. Ennek ellenére az elkerülő szakasz kálváriája, a bádogcsordák elviselhetetlen zaja évek óta változatlan, sőt jelentősen nőtt az Ukrajnába tartó és Ukrajnából érkező kamionok száma, így még elviselhetetlenebb a dübörgő kamionok zajszintje.
1997-ben törvénymódosító javaslatomra a beruházás a kiemelt jelentőségű beruházások rangjára emelkedett. 1999-ben interpellációmra a tárca akkori vezetője megígérte, hogy 2002-ben átadják az utat.
(22.00)
1997-ben a minisztérium tervében is ez az időpont szerepelt. Hiába nyújtottam be 2001 márciusában és a korábbi években is törvénymódosító javaslatot, az Országgyűlés az érvelésemet nem fogadta el, elutasította azt. Így 2003-ra vagy 2004-re készül el az út. Ennek ellenére örömömre szolgál - és a szoboszlóiak is megnyugodnak ezért -, hogy rövidesen megindul a beruházás első ütemének építése, és évek óta tartó harcom lassan befejeződik. A közbeszerzési eljárás már az úttal kapcsolatban befejeződött, a beruházót kijelölték, és ebben a hónapban megkezdődhet az útépítés.
Biztos vagyok abban, hogy a beruházást késleltető kormány képviselője a média jelenlétében elhelyezi az alapkövet, aminek - még egyszer mondom - igen örülünk, azonban jó volna majd arról is szólni, hogy miért két év késéssel köszönt rá a csend a fürdő városára, amit nemcsak az üdülővendégek, hanem a város lakossága is annyira vár.
Mindenki jól tudja, hogy a turizmus sikerágazat, de még inkább az lenne, ha Széchenyi szellemében komplex fejlesztések valósulnának meg, és a csendet, a jó levegőt megteremtő beruházások is lényeges elemét képeznék a turizmus fejlesztésének.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés