FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fantasztikus, hogy egy jó szándékú és kellően jó irányú törvénytervezetet, mint például a nyugdíjak mellett szerzett jövedelem adócsökkentésére tett javaslatot hogyan lehet kiforgatni és ellentétes irányúvá tenni. Számomra most itt az elhangzottakból egyértelműen bebizonyosodott, hogy az ellenzék igazából a nyugdíjasokat egyetlenegy célra szeretné felhasználni: a saját politikai ideológiájukat a nagy nyilvánosság előtt szeretnék sulykolni a közvélemény tudatába. (Vincze László: Úgy van!)

Én ennek a feltételezésemnek a bizonyítására egyetlenegy tényszámot szeretnék felhozni. Önök, akik állítólag mindent megtesznek és rettentően aggódnak a nyugdíjasokért, hála istennek, ha ez így lenne, csak az az igazság, hogy ez a felszín, az önök kormányzása alatt legalább mínusz 12 százalékos reálérték-csökkenést szenvedett a nyugdíj. Ez a polgári kormány, amely még nem fejezte be a ciklust, és reméljük, hogy nem is fogja a választásokig, az elmúlt három évben közel 15 százalékos reálérték-növekedést tudott a nyugdíjasoknak okozni.

Nekem az az érzésem, hogy ezek a tényszámok egyértelműen bizonyítják, minden indoklási következmény nélkül, hogy ki az, aki beszél valamit a nyugdíjasokról, és ki az, aki tesz valamit is a nyugdíjasok érdekében. Itt egyértelműen a törvénytervezet nyugdíjasokra vonatkozó részében határozott cselekvésről van szó, nem pedig szlogenszintről.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu