DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Örömmel üdvözöljük itt a miniszter urat körünkben, valószínűleg figyelte valahonnan ezt a vitát, hogy vágóhídi képek jelentek meg ennyire a szeme előtt, és az alatt a két hónap alatt, amíg megbízott miniszter volt, addig ezt a vágóhidat ön belülről is megismerhette. Ennek okán tett feljelentést korábbi párttagtársaival szemben, aminek következményeképpen most már valaki előzetes letartóztatását tölti. Ez is egy érdemi munka, kétségtelen; és mint jó statisztikus be is mutatja nekünk a nyilvántartási rendszerrel kapcsolatos hiányosságokat, csak arra nem volt ideje a szegény miniszter úrnak rövid megbízatása alatt, hogy utánanézzen a nemzeti kataszteri program indításának, ami 1995-től '99-ig ment. Még egy évet vitte a kisgazda minisztérium, és aztán leállította. Ugye, a részaránytulajdonok bejegyzése, illetve a kárpótlási földalapok telekkönyveztetése hét évet vett igénybe, mert olyan szerencsésen sikerült 1992-ben azt a törvényt megalkotni és ahhoz a tulajdonosokat megteremteni.

Amit a növény- és állat-egészségügyi szolgálatról mondott, azt kérdezze már meg Medgyasszay László úrtól vagy akár a miniszter úrtól, mert Európában - hála a jó istennek - a leghatékonyabban, a legszervezettebben és a legjobban működő állat- és növény-egészségügyi szolgálata és a legjobb adminisztrációval ellátott szolgálata ennek az országnak van, amit minden európai uniós jelentés elismer. S bár sem állatorvos, sem növényvédő nem vagyok, ezt azért kikérem az ő nevükben is, hiszen ők jó munkát végeznek, ott vannak, és ez rendszertől, kormánytól függetlenül az ő vonatkozásukban áll, mert ők tényleg teszik a dolgukat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu