HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bevezetésképpen szeretnék reagálni Szabó József Andor képviselőtársam bevezető gondolataira, és azt kérdezném, hogy mi lett a kárpótlás során és a részaránytulajdonokba kiosztott földek sorsa. Figyelmébe ajánlom Nyíri László professzor úrnak a Népszabadság "Magyar tükör" című mellékletében megjelent kesergéseit, ő egy autentikus személy, érdemes elolvasni.
A másik: én nem kesergek, csak jelzem, hogy a Tisza magyarországi felső szakaszán, a Közép-Tisza-vidéken, a Körösök vidékén állandósul az árvízveszély, az Alföldön a belvíz és az aszály váltakozik. Ezt a kérdést csak a tulajdonok rendezése után, megfelelő belvízrendezéssel lehet megoldani. A hagyományos megoldásoktól, a támogatott földvásárlástól, a tagosítástól félnek a parasztemberek, az állami földfelvásárlás marad csak megoldásként. Ezt a kérdést kellene elsősorban megoldani a nemzeti földalap bevezetésével. Ahhoz, hogy ezt jól meg lehessen oldani, nem hatpárti, nem ötpárti konszenzusra, hanem nemzeti konszenzusra van szükség. Kérem, ezt vegyék figyelembe, kormánypárti képviselőtársaim!
A másik: többen mondták, hogy a föld nemzeti kincs. Igen, ha van haszna. A racionális földhasználat kapcsán, úgy gondolom, hasznot hozhat a föld, egyelőre persze nincs jövedelem, és ez a nagy gond. A másik nagy gond az, hogy nemhogy jövedelem nincs, hanem a hasznosítás során károkat okozunk magunknak és az egész nemzetnek. Gondoljunk csak arra, hogy a feleslegesen kiszórt műtrágya, növényvédő szer, feleslegesen elpöfögtetett gázolaj és az értékesíthetetlen termékek milyen viszonyban vannak egymással. Ha ezt átgondoljuk, akkor megértjük azt, hogy miért bírálja a Magyar Szocialista Párt a kormány jelenlegi és jövőbeli elképzeléseit.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
(14.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés