KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hát nagyon gyorsan az általános vita végére értünk... Sajnálattal kell megállapítani azt, hogy az eltelt vitában sajnálatos módon a kormánypárti képviselők a súlyos érveinkre nem adtak érdemi választ, megkerülték a választ, a múltba tekintettek. Folyamatosan '96-ról, '95-ről, Bokros Lajosról volt szó, ahelyett, hogy a 2000. év folyamataira, eseményeire adtak volna választ.
Egyébként nagyon örülök, hogy az egészségügyi miniszter úr legalább a vita végére bejött. Úgy zajlott ez a vita, hogy a pénzügyi államtitkáron, illetve a miniszter úron kívül gyakorlatilag nem volt benn miniszter, államtitkár ebben a teremben. Most el lehet gondolkodni, hogy vajon a nyári kiruccanásuk milyen volt! Itt kellett volna ülni és az Országgyűlésben védeni a 2000. év zárszámadását!
Azt világossá kell tenni mindenki előtt, aki most még figyeli a zárszámadás vitáját, hogy itt nem pusztán a tavalyi év elszámolásáról volt szó, hanem a kormány jelentősen átalakította az ez évi költségvetést. Két szempontból is átalakította: egyrészt megteremtette a klientúraépítés feltételrendszerét, másrészt pedig a választási célkitűzéseknek alárendelten alakította át. (Tállai András: Ezt részletesebben, legyen szíves!) Ugyanakkor pedig kiszámíthatatlan... Kifejtettük, államtitkár úr, kifejtettük alaposan, bizonyítottuk, most nincsen már arra sajnos idő (Domokos László: A MIÉP-nek van még!), hogy ezt újra bizonyítsam.
Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy teljes mértékben kiszámíthatatlan a 2002-es költségvetési év, mert miközben nagyon jelentős változásokat szenved el a 2001, aközben ennek az átvezetése 2002-re nem történt meg. Vojnik Mária képviselő asszony részletesen szólt arról, milyen problémákat okoz az egészségügyben az, hogy 2002-re az átalakítás nem történt meg. Meggyőződésem, hogy ezt a miniszter úr nagyon jól tudja, és itt nem lehet azt mondani, hogy majd a választások után, mert addig is az egészségügyi intézményeknek utalni kell a pénzt, ameddig mi itt szépen fogunk egymással vitázni.
(16.20)
Most legalább a betegek érdeke vezérelhette volna önöket a tekintetben, hogy a 2002-es költségvetést is átszabják.
Példátlan törvénytelenségekre került sor a 2000. évben, erre világosan rámutattunk. (Babák Mihály: Miről beszél, konkrétan?) Sajnálatos az a mi szempontunkból, hogy egyetlenegy elnézéskérés, egyetlenegy felelős megnevezése nem hangozott el kormánypárti oldalról ebben a Házban. A Széchenyi-tervről egyébként csak azért nem szóltunk - tudatosan nem szóltunk, mert lenne mit mondani egyébként, és nem különbözik a Széchenyi-terv nagyon a 2000-es év értékelésétől -, mert úgy éreztük, hogy nem tartozik most ide. A 2000-es évről beszélünk, nem akartuk a Széchenyi-tervet most idehozni. (Domokos László: Ehhez képest elég sokat beszéltetek róla.)
Én nagyon szeretném megköszönni különösen a Fidesz-frakciónak azt, hogy oly sokszor emlegette a Bokros-csomagot, oly sokszor beszélt a volt pénzügyminiszterről. Egyébiránt, tisztelt Domokos képviselő úr, semmit nem kellett önöknek megváltoztatni, semmit nem kellett megfordítani, hiszen önök még '98-ban azt írták le, hogy tartósan javultak az alkalmazkodás, a kínálati reakciókészség jövedelmi és tőkefeltételei, és még... Nem akarom ismételni, mert nincs időm. Tehát csak kedvező jelenségekről szóltak. Sajnálom, hogy ilyen gyorsan felejtenek. De még egyszer szeretném megköszönni Bokros Lajos nevében is, hogy ilyen nagy elismeréssel szóltak a vitában róla. Itt már csak az a kérdés, hogy vajon 2002 júliusában mi mire emlékezhetünk. Mi az, ami fel tudnak mutatni? Hát, nagyon kevésre lesz nekünk lehetőségünk az emlékezésnél!
Elnök asszony, időm vége közeledik, lejár. Köszönöm szépen. Még néhány másodpercet hagyok, mert látom, Domokos képviselő úr is szólni kíván.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés