BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Amivel egyetértünk, az, hogy szükség van a magasabb szintű képzettségnek a jövedelmekben való megjelenítésére. Amiért mégsem támogatjuk ezt a javaslatot, az a megoldás módja és részben az ideje.
A minimálbér egy világos fogalom most: teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében képzettségtől függetlenül meghatározza azt a legkisebb jövedelmet, amit akár a versenyszférában, akár a közszférában az illetőnek keresnie kell, illetve meg kell adni. Tehát jelenleg arról van szó, hogy ez a második szint százezer forint lenne a jövő évben. Ezzel szétválna a minimálbér fogalma, hiszen a versenyszférában nem jelenne meg, nem állíthatjuk a versenyszférába, mindenütt ez a százezer forint a jövő évben egy kezdő diplomás esetében rendelkezésre áll. Tehát itt ez a szétválás is indokolatlan, pont ezért, mert a minimálbér fogalmához nem tartozik hozzá az, hogy a két különböző szférát megkülönbözteti.
A diploma fogalma is természetesen azért elég tág. Ha a képzettséget akarjuk a minimálbérben figyelembe venni, elég nagy különbség van egy akkreditált felsőfokú szakképzés, amit meg kell becsülni mint képzettséget, és egy doktorandusz szinten való végzés között. Ha már képzettségről van szó, akkor hogy lehet csak egy skálát figyelembe venni? Nem arról van szó, hogy egy egészségügyi főiskolát végzett nővér vagy egy tanítónő ne érdemelne százezer forint kezdő fizetést, de gondoljuk meg: ha nem egyenlősdit akarunk, milyen bérfeszültséget kelt ez? Innen elindulva, hol van az a fedezet, hogy a magyar közszféra teljes egészében elő tudja teremteni ezt a pénzt?
Akkor lett volna helyes ez a javaslat, ha önök akkor teszik, amikor kormányon vannak, és meg tudják hozzá teremteni azt a hatalmas pénzügyi fedezetet, amely ahhoz kell, hogy ez a bérfeszültség is megoldható legyen. (Közbeszólás a MIÉP soraiban: Bravó! - Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés