BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Válaszát megnyugtatónak tartom és elfogadom.

Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy fokozott figyelemmel kísérjék azt a jelenséget, amelyben 600 millió forint értékű feltételezett csalás következett be, és arra is, hogy más minisztériumok bevonásával vizsgálják meg, hogyan lehetséges olyan látszatengedélyek kiadása egy nap alatt, ami lehetővé tette ezt a súlyos visszaélést, továbbá az ezen a szakaszon az MSZP-SZDSZ-kormány idejében bekövetkezett építés során felmerült burkolatromlások, pályatömörítési okokra visszavezethető romlások vizsgálatára is fordítsanak figyelmet.

Köszönöm válaszát, és kérem, hogy fokozott figyelemmel kísérjék ezt a jelenséget. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu