DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úrhölgy és Úr! Hadd mondjam, hogy teljesen egyetértek Göndör István képviselőtársammal, nemcsak azért, mert egy frakcióban ülünk, hanem mert furcsa dolog lenne, hogy ha egy katonát képviselőnek megválasztanak, akkor a rendelkezési állományból kikerül. Nyilvánvaló, hogy akkor nem vállalná a képviselőséget, ha emiatt egzisztenciális gondjai lennének négy év vagy nem tudom, hány év múlva. Tehát ha rendelkezési állományban marad, abban az esetben nyilvánvaló, hogy bátrabban vállalja a képviselő-jelöltséget, és nagyobb merítési lehetőség van a képviselőjelöltek között is.

A másik: ha önkormányzati képviselő lesz egy katona, és nem folyósítható számára az illetmény, akkor nyilvánvaló, hogy nem vállalja az önkormányzati képviselőséget. Én most nem a budapesti önkormányzatra gondolok vagy olyan nagy városokra, ahol az önkormányzati képviselőknek magasabb a juttatása; a kisebb településeken ez a juttatás igen kevés, és ha nem jár illetménnyel együtt ez az összeg, akkor nyilvánvaló, hogy inkább lemond az önkormányzati képviselőségről is.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu