DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Valóban, a homokhátságon 24 olyan település fogott össze annak érdekében, hogy regionális hulladéklerakóhoz juthassanak, amelyek önmagukban és külön-külön elég nehéz gazdasági körülmények között - helyenként olyan módon is, hogy önhikire szorulnak -, úgy tekintették, hogy ez a program, ez a probléma olyan, amelyet nekik meg kell oldani. Fájdalom, azt kell mondani, hogy igazuk is van, mert a 2001. év januárjában elfogadott, hulladékgazdálkodásról szóló törvény világosan és egyértelműen önkormányzati feladattá teszi ezt, s megítélésem szerint jól van ez így, csak a megfelelő segítséget kell biztosítani.

Szeretném azonban azt is elmondani a képviselő úrnak, hogy mindössze 113 ezer fő az, akit érint ez az összefogás, hiszen kistelepülésekről van szó, és ami ennél is nagyobb probléma, hogy a tanyán élők - az nem baj, hogy ott élnek, de - létszáma közel 20 százaléka ennek a lélekszámnak. Következésképpen bizony ezt Brüsszelben nem tekintik az alaplélekszámnál számba vehetőnek. Éppen ezért mi azt javasoltuk - és most ismételten azt javasolom a képviselő úrnak -, hogy fogjanak össze a tárcával, mi minden segítséget megadunk annak érdekében, hogy a Kiskunhalas térségében kezdeményezett szintén regionális hulladéklerakó ügyében egy közös projektet valósíthassunk meg.

(16.00)

Megítélésem szerint, ha a közös projekt elindul, ez a két kistérség számára hosszú távon mintegy 20-25, de lehet, hogy még 30 évre is biztosítja ennek a problémának a megoldását.

Szeretném azt is elmondani, éppen azért, hogy csalódást ne okozzak, hogy ha 115 ezer, 113 ezer főre próbáljuk Brüsszelben elfogadtatni - és minden képviselőtársamnak szól most ez az információ - ezt a projektet, akkor nagy valószínűséggel el fogják utasítani. Mi ugyan rövid programként - és ezt jó hírként mondom a térségnek - fölterjesztettük ezt a projektet Brüsszelbe, de azzal, hogy megkíséreljük a kiegészítését és 200 ezer fő fölé emelni a résztvevők számát. Szeretném ezt is információként elmondani: roppant fontos, hogy 200 ezer fő alatt gazdaságosan alig-alig vagy egyáltalán nem működtethető egy ilyen hulladékkezelő hely. Legalább 200 ezer, de inkább 250-300 ezer ember kell ahhoz, hogy olyan beszállítási költségek mellett lehessen teljesíteni a hulladékszállítást, amely még megfizethető a polgár számára.

Annak nem igazán látnánk értelmét, hogy olyan helyzetet teremtsünk - és ez is egy olyan információ, amelyet szeretném, ha megszívlelnének -, hogy olyan helyen létesítsünk esetleg regionális hulladéklerakót, ahol a beszállítás nem lesz biztosított, és ami még ennél is nagyobb probléma, a lakosság nem tudja megfizetni a hulladékbeszállítást. Ezeket a helyzeteket mindenképpen szeretnénk elkerülni, ezért a magunk részéről már a tervezés időszakában arra törekszünk, hogy csak olyan projekt menjen tőlünk tovább Brüsszelbe, amelynek egyrészt esélye van a nyerésre, másrészt - ami legalább ilyen fontos - a megvalósítást követően használható legyen a területen.

Szeretném kérni tehát képviselőtársamat, hogy kísérelje meg a másik kistérségben is azt a szervezést, ami eredményes volt a homokhátságon. A magunk részéről azt tudjuk ígérni, hogy ebben minden segítséget a képviselő úrnak és a térségnek megadunk.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu