BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Nagyon röviden szeretném még szóba hozni, hogy az általam benyújtott javaslattal lényegében megegyező javaslatot a Fogyatékosügyi Tanács képviselői már március 3-án átadtak Harrach Péter miniszter úrnak, aki akkor személyesen ígéretet tett arra, hogy előkészíti ezt a törvénymódosítást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem véletlenül idéztem fel indoklásképpen azt a parlamenti hangulatot, azt a helyzetet, amikor az előző ciklus végén sikerült valamit megoldania a Háznak. Akkor egy bizonyos civil kurázsi, bátorság kellett a képviselők részéről ahhoz, hogy támogassanak valamit, ami nem a kormány beterjesztéseként került a parlament elé, hanem önálló képviselői indítványként, hiszen azt a törvényt akkor Szigeti György képviselőtársammal én nyújtottam be. Háromszor kértünk teljesen hasonló döntést a tisztelt Háztól, mint amilyet most is kérünk. Kétszer utasította el a Ház, és harmadszorra 50,5 százalékkal vette napirendre a javaslatunkat, hogy aztán utána zöld lámpát kapjon a törvény megszületése.
Ezt a civil kurázsit, ezt a bátorságot kérem most főként a kormánypárti képviselőtársaimtól, hiszen valóban olyan kérdésről van szó, amely nagyon hátrányos helyzetű embereket nagyon súlyosan érint. Kérem, támogassák őket.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés