SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Furcsa műfaj ez a parlamenti részletes vita, hiszen ilyenkor már mögöttünk van a bizottságokban, adott esetben a fő kijelölt bizottságban a módosító javaslatok megvitatása, tudjuk, hogy ezek közül melyiket támogatja a kormány és melyiket nem, és mivel van némi parlamenti tapasztalatunk, azt is tudjuk, hogy amit a kormány támogat, az igen nagy valószínűséggel elfogadásra kerül, amit ellenez, az pedig nem kerül elfogadásra. Mi itt mégis úgy kitesszük szívünket-lelkünket egy-egy kormány által a bizottsági ülésen elutasított módosító indítvány melletti érveléssel, mintha valóban arra gondolnánk, hogy ennek még szemernyi esélye is van az elfogadásra. De hát így tették ezt a parlamentben a nagyatyáink, az atyáink, és tesszük magunk is négy-öt-tíz-tizenkét év óta egyfolytában. Tehát most komoly arcot öltünk, és megpróbálunk érvelni azon módosító indítványok mellett - így teszek én is -, amiről tudjuk, hogy a kormány elutasított, és nincs igazán esély az elfogadásra.
Mielőtt azonban ennek nekikezdenék, szeretném megköszönni azt a váratlan gesztust, hogy a kormány viszonylag nagy számú ellenzéki vagy SZDSZ-es módosító indítványt befogadott. Úgy látszik, ezúttal kivételes helyzet állt elő. Azonban a boldogság nem lehet teljesen mértéktelen és feneketlen, mert természetesen azért a módosító indítványok lényegesebbjei elutasításra kerültek.
Én most a vitának ebben a szakaszában egyetlen csomag mellett szeretnék érvelni, és ez a Magyar Energia Hivatal függetlenségét vagy erősítését szolgálná. Itt van előttem a pár nappal ezelőtt kibocsátott és ma délelőtt nagy részletességgel átvitatott - a parlamentben hét órát vitatkoztunk róla - európai uniós országjelentés. Nos, az országjelentés az energetikát illető fejezetében némi eufemizmussal, finoman lekerekítve úgy fogalmaz, hogy a Magyar Energia Hivatalt még tovább kell erősíteni. Tavaly explicitebb volt, tavaly arról beszélt, hogy a Magyar Energia Hivatal függetlenségét kell erősíteni. Nyilván most is erre gondolt, csak valamilyen meggondolásból lekerekítette a mondanivalóját.
Az előttünk lévő villamosenergia-törvény egyébként jelentős módon - ezt be kell lássam, be kell ismerjem - erősítette a Magyar Energia Hivatal függetlenségét. Ezt én az általános vitában el is mondtam. Engedtessék meg, hogy szerénytelenség nélkül magamat idézzem, nem mintha különösen sokat gondolnék saját magamról, de azt mondtam, hogy "A Magyar Energia Hivatal önállóságának fokozása, jogosítványainak kibővítése, hatáskörének, feladatának részletesebb és pontosabb megfogalmazása irányába tesz lépéseket a törvényjavaslat. Örvendetes, hogy az Energia Hivatal köztisztviselőinek jogállásuk szigorítása mellett, függetlenségük biztosításához szükséges emeltebb szintű illetményrendszer is rögzítésre kerül, hogy az Energia Hivatal határozatai bírósági úton támadhatók csak meg." Ugyanakkor azt is elmondtam, hogy igazán két lényegi kérdésben nem történt semmiféle előrehaladás, és ez a két kérdés az, amit két beadott módosítóindítvány-csomaggal igyekeztem... - igyekeztem volna orvosolni, ha elnyertem volna ehhez a kormány támogatását, de ugye ez nem történt meg. Ettől függetlenül azért elmondanám, hogy miről van szó.
A Magyar Energia Hivatal igazi függetlensége és ereje akkor állítható be - véleményem szerint, de azt hiszem, sokunk véleménye ugyanaz, hiszen évek óta ezt a patkó mindkét oldalán gyakorta mondjuk -, ha a Magyar Energia Hivatal jogosítványai közé kerül az árnak nemcsak az előkészítése, hanem az ár meghatározása is, ezen túlmenően, ha a Magyar Energia Hivatal felügyeletileg a minisztertől az Országgyűlés alá kerül.
Ami az árügyet illeti: ezt szolgálta volna az első módosítóindítvány-csomagom, pontosan a 23., 38., 39., 51., 137., 140. és 141. módosító indítvány. Mindjárt hozzáteszem, belátva, miszerint ésszerű, hogy a kormánynak bizonyos árelfutás megakadályozása, bizonyos infláció-fékentartási szempontokból legyen beleszólási lehetősége, ezt elfogadom, ez másutt is így működik; arra gondoltam, hogy bár a jelentősebb átlagárakat a villamos energia árait illetően, tehát a kereteket a kormány határozza meg, állapítja meg, ezen belül azonban egyes egyedi fogyasztói árak meghatározása a Magyar Energia Hivatal feladata lenne. Így aztán egyidejűleg érvényesülhetnének a kormány politikai szempontjai és az Energia Hivatal szakmai szempontjai.
Pontosan arra gondoltam, hogy a kormány állapítaná meg ezentúl az én javaslatom vagy a mi javaslatunk szerint - elnézést a szerénytelenségért, hiszen Tardos Márton képviselőtársammal együtt gondoltuk ezt ki és együtt adtuk be -, tehát a kormány állapítaná meg a közüzemi célú villamos energia beszerzési átlagárát, nagykereskedelmi átlagárát és végfogyasztói átlagárát. Ezen kereteken, tehát ezen átlagokon belül azután a Magyar Energia Hivatal kaphatná meg azt a jogosítványt, hogy megállapíthassa a szállítási, elosztási és rendszer-irányítási díjakat, valamint az egyes végfogyasztói tarfiákat, beleértve a villamosenergia-ipari vállalkozások munkavállalói és nyugdíjasai részére megállapítható külön díjszabási tételeket is, valamint az áralkalmazási feltételeket, továbbá az átállási költségek térítésére szolgáló rendszer-irányítási díjjal együtt beszedésre kerülő díjelemeket. A harmadik szereplő lenne az eddigi főszereplő, a gazdasági miniszter, aki azután kihirdetné a Magyar Energia Hivatal által meghatározott egyedi részárakat.
Erre tettünk tehát Tardos képviselőtársammal javaslatot. Mindegyik módosító indítványunk elutasításra került a kormány részéről, így a főbizottságként kijelölt gazdasági bizottságban is. Én azért ennek ellenére megpróbáltam ezen indítványcsomag racionalitása mellett érvelni, hátha csoda történik. Természetesen ebben mértéken túl nem bízhatok.
A másik csomag csak három módosító indítványból állna. Ezt is Tardos képviselőtársammal együtt adtuk be, és ez is a Magyar Energia Hivatal erősítését vagy konkrétabban fogalmazva függetlenségének erősítését szolgálná. Ez a 47., a 158. és a 159. módosító indítvány, ahol a Magyar Energia Hivatal irányítását meghagynánk ugyan a miniszternek alárendelve, ugyanakkor a felügyeletét tőle az Országgyűlés alá helyeznénk át, amely mellett szintén évek óta rengeteg érv elhangzott a patkó mindkét oldalán.
(16.00)
Itt a lehetőség, tisztelt képviselőtársaim, hogy túllépjünk a szlogeneken, a verbálisan meghirdetett igazságokon, és a gyakorlatban is érvényt szerezzünk ennek. A kormány ezt is elutasította, valószínűleg ugyanaz lesz a sorsa, mint az előző módosítócsomagnak, azért itt is érvelnék. Amikor az országjelentésekben, de attól függetlenül is - ez mindig könnyű hivatkozási alap, tudom jól, magam is gyakorta élek ezzel a módszerrel meg sokan mások is a képviselőtársak közül - úgy gondolom, hogy a magyar versenypiac, a versenypiacra megnyitott magyar energetika egyszerűen szükségét látná annak, hogy a függetlenségét jobban elnyert, jobban biztosított, tehát a parlament felügyelete alatt működő Energia Hivatal legyen a fő döntnök sok izgalmas és érdekes kérdésben.
A módosítócsomag egyik tagját a gazdasági bizottság támogatta, a másik kettőt elutasította, így koherenciazavar állt elő ebben a kérdésben, amit a gazdasági bizottság a szerdai ülésén nyilvánvalóan kezelni fog; majd meglátjuk, miként.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés