BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Egyfelől őszintén sajnálom, hogy a nagyobbik kormánypárt, a Fidesz képviselője egyetlenegy szóra, egyetlenegy mondatra nem méltatta azt a javaslatot, amit én itt előterjesztettem, másról beszélt, arról, hogy a kormány hogyan alkudozik a szakszervezetekkel. Azt gondolom, hogy ennek a javaslatnak ahhoz nem sok köze van, úgy is mondhatom, hogy semmi.

Mi egy törvénymódosításra tettünk javaslatot, ez a javaslat jó és kidolgozott. Ha valóban érzékelik, hogy nagy baj van az egészségügyben, hogy segíteni kellene, hogy meg kellene erősíteni azoknak a nővéreknek a helyzetét, akik még mindig ott kínlódnak a betegágy mellett, akkor ezt a javaslatot támogatniuk kellene. Ezért kérem, gondolják meg még egyszer, és legalábbis a tárgysorozatba-vételt támogassák. A részleteken, megint azt mondom, a parlamenti vita során lehet még vitatkozni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP- és az SZDSZ-frakció soraiban.)

Forrás: parlament.hu