DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Magyarország területének 52 százalékát veszélyezteti a magas víz. Kevesen tudják, hogy Magyarországon háromszor annyi területet védünk töltésekkel az árvíztől, mint az erről közismert Hollandiában. A magas vizek által okozható károk megelőzése, csökkentése érdekében egyszerre fejlesztjük a védőművek magasságát, védőképességét, erejét, ugyanakkor felkészülünk a védekezési feladatok hatékony és eredményes, szervezett elvégzésére. A polgári kormány az elmúlt három évben hétszer annyit fordított a gátak fejlesztésére, mint azt az előző kormány tette négy év alatt. Ennek eredményeként az ország elsőrendű védővonalainak a mértékadó terhelésre történő kiépítettsége a '98. évi 58 százalékról 63 százalékra emelkedett. Ez egy szép eredmény, de természetesen nem elég, ezt a munkát az idén is, jövőre is folyamatosan folytatnunk kell.
Az ön által is említett elmúlt évek minden időt megdöntő rekordvizei arra ösztönözték a kormányt, hogy 2000-ben egy kormányrendeletben elrendelje a védekezés új módszereinek kialakítását, amelyet új Vásárhelyi-terv néven elkészítettünk. Ennek az a lényege, hogy a Tisza vízrendszerét a változó természeti és társadalmi viszonyokhoz igazodva ne csak a töltések emelésében, hanem ahol kell, medermélyítéssel, ahol kell, a hullámterek bővítésével, hullámterek tisztításával és elsősorban mind a határainkon túl, mind Magyarországon víztározók létesítésével vezessük le. Ezt a mintegy 100 milliárdba kerülő programot reményeink szerint a közeljövőben a kormány elé tudjuk terjeszteni, és az elképzelések szerint mintegy három év alatt végre tudjuk hajtani.
Köszönöm a figyelmet. Köszönöm az időt, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés