GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőként és magánemberként is gyakran járom az ország kistelepüléseit, választóim is gyakran megkeresnek, és magam is tapasztalom, hogy az elmúlt négy év során sajnos éppen a mellékúthálózat, ezen keresztül is főként a kis forgalmú mellékutak felújítása és karbantartása maradt el. Az országos közúthálózat meghatározó részét, mintegy 75 százalékát teszik ki a szóban forgó mellékutak, és ezáltal Magyarország településeinek kétharmadát érinti ez a probléma. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy az itt élők életkörülményeit és foglalkoztatási esélyeit jelentősen rontja a közúti közlekedés alacsony színvonala.

Közhelynek számít, de tény, hogy a rossz minőségű közúthálózat nem teszi vonzóvá ezeket a településeket a befektetők számára. Különösen igaz ez azon kistelepülések esetében - itt a zsáktelepülésekre gondolok -, amelyek csupán egyetlen bekötőúttal rendelkeznek. Ezért mint a hivatalba lépett miniszternek, figyelmébe kívánom ajánlani ezt a súlyos problémát.

Ezért fordulok most önhöz mint az új kormány közlekedési miniszteréhez azzal a kérdéssel, hogy kíván-e változtatni azon a kialakult helyzeten, amely a megfelelő minőségű közúti összeköttetés hiányában a fejlődés lehetőségét vonja el számtalan településtől.

Kérdezem tehát, miniszter úr, lát-e esélyt arra, hogy az elkövetkező években a közúthálózat fenntartásában és fejlesztésében nagyobb hangsúllyal szerepeljen a mellékutak állapotának javítása.

Várom a válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

(12.00)

Forrás: parlament.hu