DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! 2001 tavaszán a közigazgatás személyi állományát, a közvéleményt, a médiákat élénken foglalkoztatta a tisztelt Házban folyó vita a közszolgálati jogviszonyban állók helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslatról.

Alapvetően egyetértés volt abban, hogy az állami feladatokat megvalósító személyi állomány közszolgálati jogviszonya felülvizsgálatra szorul, és az akkor elfogadott törvény sok tekintetben jó és helyes szabályozást tartalmaz, ugyanakkor nem tagadható, hogy a közszolgálati törvények azóta is generálnak szakmai és politikai vitákat, a törvény bevezetésének elmúlt egyéves tapasztalatai is felvetnek újabb, rendezést igénylő kérdéseket és problémákat.

Az egy évvel ezelőtti törvényjavaslat egyik legvitatottabb új intézménye a főtisztviselői, főtiszti kar létrehozásának szándéka, feltételei voltak. Az akkori ellenzék egyik legfőbb támadási iránya a főtisztviselőkkel kapcsolatban abban nyilvánult meg, hogy ezt a klientúraépítés eszközének tartották, és egészen ez év áprilisáig ez a vélekedés tovább élt. A választási kampány során is először elhangzott ezzel az intézménnyel kapcsolatban a már említett vád. Mindezek után nehezen értelmezhető, hogy a megalakult új kormány az egyik elsődleges feladatai közé sorolta, hogy a főtisztviselői, főtiszti intézmény megtartását deklaráló törvényjavaslatot nyújtson be arra hivatkozással, hogy a kormányprogram kiemelt célkitűzésnek határozta meg a köztisztviselői tevékenység szakmai presztízsének növelését, illetőleg erősítését. Nehezen értelmezhető, hogy a kormányprogram ezen célkitűzése, úgy tűnik, nem terjed ki a közigazgatás személyi állományának egészére, hanem ebből egyedül a főtisztviselői, főtiszti kart emeli ki. Magától adódik a kérdés, hogy ezek szerint 300, illetve 150 fő az a személyi állomány, amelyen a szakmai presztízs múlik. Nehezen elfogadható indok, hogy azért kell azonnal rendezni ennek az állománynak a jogviszonyát és helyzetét, hogy ezáltal megszűnjön a politikai kinevezés lehetősége, hiszen a jogállamiság elvéből adódóan a törvényjavaslat új szabályozása nem terjed ki az eddig kinevezett főtisztviselői, főtiszti karra. Így gyakorlatilag az a kormányzati vélemény, hogy az előző kormány klientúra építésére használta ezt az intézményt, a jelenlegi törvényjavaslattal nem orvosolható. Miért tehát ez a sietség?

Ha komolyan vesszük a kormányprogram már említett célkitűzéseit, nem az lenne-e a felelős kormányzati magatartás, hogy átfogóan és ismételten végiggondolja a korszerű közszolgálati rendszer felépítésének feladatait, a jelenlegi törvényi szabályozás anomáliáit, és átfogó, koherens törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, amely valóban alkalmas lenne a kor követelményeinek megfelelő, közszolgálati személyi állomány megteremtésére?

Csak említeni szeretnék néhány olyan problémát, amely a jelenlegi törvényi szabályozáshoz képest változatlanul megoldatlan, illetve vitatható. Ilyen például a teljesítményértékelés és -mérés, ami az elmúlt egy évben számos gyakorlati kérdést vetett fel. Megítélésem szerint nem megoldott a teljesítmény mérhetőségének tartalma, módszertana; a teljesítménykövetelmények meghatározása a közigazgatási szervektől érkező információk szerint eléggé formális. Ugyanez mondható a teljesítménykövetelmények alapját képező célokról. Bizonyára számos megalapozott, a jelenlegi szabályozás módosítását, precízebbé tételét célzó javaslat érkezne e tárgykörben. Vagy említhetném tovább élő problémaként a vagyonnyilatkozat kérdését, amely a bevezetése óta is változatlanul vitatott, és önkormányzati körben például számos értelmezési kérdést vet fel, és meglepőnek is nevezhető helyi megoldások születtek például a vagyonnyilatkozat tételére kötelezettek körének meghatározásáról.

Maradva az önkormányzati közszolgálat kérdéskörénél, jelenleg sem jutott nyugvópontra az a politikai és szakmai vita, amely arról folyik, hogy indokolatlan a megkülönböztetés az állami és az önkormányzati köztisztviselők illetményrendszere között, mint például hogy meghatározott esetekben nem állapítható meg az önkormányzati köztisztviselők számára illetménykiegészítés, vagy nem garantált ugyanaz az illetményrendszer és juttatás az önkormányzati köztisztviselők számára, mint az állami köztisztviselők számára. Holott ha egyetértünk az egységes közszolgálat elvével, ha elfogadjuk és természetesnek tartjuk, hogy a településen dolgozó köztisztviselővel szemben ugyanazok a követelmények érvényesek, mint az állami köztisztviselővel szemben, akkor ez a differenciálás nehezen indokolható.

Hosszan sorolhatnám még azokat a kérdéseket, amelyek a közszolgálati törvények felülvizsgálatát, korrekcióját indokolnák; sajnálattal kell megállapítanom, hogy jelenleg erről nem folytatható vita, hiszen a kormány, úgy tűnik, ezeket a kérdéseket jelenleg nem tekinti fontosnak. Pedig a korszerű, az Unióhoz alkalmazkodni képes közigazgatás nem teremthető meg jól fizetett, sokoldalúan képzett, az állami és társadalmi feladatokat ismerő és azokat értő módon kezelő közszolgálati személyi állomány nélkül. Szívesebben gondolkodnánk együtt a kormányzattal e feladat megoldásáról, semmint arról, hogy az esetleg jelenleg üres főtisztviselői, főtiszti álláshelyekre a miniszterelnök milyen szabályok szerint nevezzen ki új pályázókat.

Tisztelt Miniszter Asszony! Én végigolvastam az ön hozzászólásait, a köztisztviselői vita során elmondott véleményét, hozzászólásait, szép vastag anyagot gyűjtöttem össze. A tegnap délutáni olvasmányaim közül nagyon érdekes volt visszatekinteni a néhány hónappal ezelőtti elmélkedésre és gondolkodásra, amiben számos nagyon jó javaslat szerepelt, amelyben számos olyan kérdést vetett fel a miniszter asszony, amit még rendezni lehetne a törvényben, vagy esetleg módosítani kellene az akkor előterjesztett törvényjavaslatban. Ne kérje a miniszter asszony, hogy ebből idézzek, tekintettel arra, hogy az idő nyilván rövid ehhez, és feltehetően tudja a miniszter asszony, hogy akkor miket mondott ezzel kapcsolatosan.

Én azt szeretném jelezni, hogy véleményem szerint egy felkészült, valóban jó közigazgatási gyakorlattal is rendelkező önkormányzati politikus részéről miniszteri pozícióban fontos lett volna mindezen javaslatokat is, amelyek akkor elhangoztak, vélemények formájában, módosító javaslatok formájában talán egy ilyen módosítás alkalmával előhozni. Persze lehet erre indok az, hogy majd a későbbiek során visszajön a tisztelt Ház elé, mégis azt mondom, hogy ha egyszer ehhez a törvényhez hozzányúlunk, akkor átfogóan és részleteiben kellene kiértékelni az elmúlt időszakot, amit én még picit korainak tartanék, tekintettel arra, hogy nincs akkora tapasztalat a törvény működését illetően, mégis azt mondom, hogy ilyen formában kellene a tisztelt Ház elé hozni a módosítási javaslatot akkor, amikor ezek a tapasztalatok összegezhetőek, és akkor valóban nagyon komoly szakmai vita után tudnánk még pontosabbá, még precízebbé tenni a törvényt. Így sajnos csak azt a következtetést tudom levonni, hogy a politikai szándék megvalósításáról van szó, annak a politikai szándéknak, hogy miként és hogyan tudják az akkor nagyon kritizált klientúra kiépítését adott esetben más törvényi keretek között folytatni.

Nem arról van szó, hogy a törvényjavaslat néhány elemével nem ért egyet a Magyar Demokrata Fórum, hiszen a főtisztviselői kar szakmai kiválasztási rendszerével kapcsolatosan nagyon sok pozitív elemet tartalmaz, és ezzel nincs is gond, hiszen ezek elhangoztak a kritikákban, tehát folyamatosan következik a korábbi kritika megvalósítása kormányzati pozícióból, mégis azt mondom, hogy számos olyan kérdést nem kezel, amire igény lenne, és amit majd később a tapasztalatok alapján valóban pontosítani tudnánk. Tehát pontosan azért, mert itt egy politikai szándék megvalósításáról van szó, ebben a formában a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvénymódosítást nem támogatja.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

(13.20)

Forrás: parlament.hu