DR. WIENER GYÖRGY, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága június 4-ei ülésén megtárgyalta a beterjesztett törvényjavaslatot, és azt megfelelőnek tartotta arra, hogy a parlament a plenáris ülésén megtárgyalja, ennek következtében most ezen az ülésen lehetőségünk nyílik arra, hogy a törvényjavaslatról az általános vitát lefolytassuk.

Helyeselték a kormánypárti képviselők - szocialisták és szabad demokraták egyaránt - azt, hogy ez a törvényjavaslat megváltoztatja a kinevezés feltételeit, helyeselték azt, hogy a kinevezéshez ötéves közszolgálati jogviszonnyal való rendelkezést ír elő, illetőleg megköveteli, hogy a kinevezésre pályázó jogi vagy közigazgatási szakvizsgával, illetőleg legalább középfokú állami nyelvvizsgával rendelkezzen. Támogatták azt is a szocialista és szabad demokrata képviselők, hogy azok a köztisztviselők, akik rendelkezési állományba kerülnek, ott ennek a védett viszonynak a keretei között is munkát végezzenek, s ezáltal megszűnik az a mostani ellentmondásos szabályozás, amely lehetőséget teremtett arra, hogy akár öt éven keresztül is a köztisztviselők bármiféle érdemi tevékenység nélkül megkapják az illetményalap tizenháromszorosát.

Még ellenzéki képviselők is helyeselték a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését, amely kedvező helyzetbe hozza a főtisztviselőket abban az esetben, ha kinevezésük után illetményük netán alacsonyabb lenne a korábbinál.

Ugyanakkor a bizottság ülésén éles vita bontakozott ki arról, hogy az öt év rendelkezési állományi idő két évre történő leszállítása alkotmányos-e avagy sem. Azzal érveltek ellenzéki képviselőtársaink, hogy ebben az esetben részben visszaható hatályú jogszabályalkotásról van szó, részben pedig ezzel összefüggésben szerzett jogoknak a védelméről.

Szocialista és szabad demokrata képviselők komoly ellenérveket sorakoztattak fel, elsősorban a 30/1997-es alkotmánybírósági határozat indokolása III. fejezetének azon mondatait, amelyek egyértelműen kimondták azt - egyébként az országgyűlési képviselők gazdasági összeférhetetlenségével kapcsolatosan -, hogy egy tartós, múltban keletkezett jogviszony esetében a feltételek megváltoztatása önmagában még nem jelenti a szerzett jogok megsértését, s egyáltalán nem jelent visszaható hatályú jogalkotást.

Azt is kimondta a hivatkozott alkotmánybírósági határozat, hogy önmagában az a tény, hogy más feltételek mellett cselekedtek - ott a képviselő-jelöltséget vállalók, itt azok, akik a főtisztviselői pozícióra vagy a központi tiszti pozícióra pályáztak -, és ha tudtak volna arról, hogy ezen feltételek módosulnak, akkor netán másként jártak volna el, ez önmagában még nem jelenti azt, hogy itt a jogbiztonság alkotmányos követelménye sérelmet szenvedett volna.

Mindezekre tekintettel a többség azt az álláspontot fogadta el, hogy az előterjesztés részben megfelel a Medgyessy-kormány programjának, politikai célkitűzéseinek, részben pedig alkotmányos, megfelel a jogbiztonság követelményének, s ezért szükséges azt a parlamentben megtárgyalni, és egyben azt is javasolta a többség, hogy az Országgyűlés fogadja el ezt a törvényjavaslatot. A döntés egyébként 15:13 arányban született.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu