DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gyümölcs- és szőlőültetvényekben szinte az egész ország területén fagykár volt tavasszal, a károk nagyságáról a megyei földművelésügyi hivatalok előzetes kárbecslést készítettek április-május folyamán, mely szerint 69 ezer hektár gyümölcsös és 66 ezer hektár szőlő szenvedett fagykárt.

Az előzetes felméréseket követően még az előző kormány elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében kártérítésre fog sor kerülni. A kormányhatározat szerint a kárt két ütemben kell rendezni, előlegként 30 ezer forint/hektár kerülne kifizetésre az 50 százaléknál nagyobb kárt szenvedett termelők részére, majd a későbbi felmérés és ellenőrzés alapján további kárenyhítésre lenne lehetőség azért, hogy az ültetvények művelése a károk következtében kieső árbevétel elmaradása ellenére megvalósítható legyen. A kárenyhítés lebonyolításához a végrehajtási miniszteri rendelet tervezete elkészült, annak belső egyeztetését a főosztályok elvégezték. A tárcák közötti egyeztetése van jelenleg folyamatban.

A kárenyhítés szükségességét természetesen a Medgyessy-kormány is elismeri, így a végrehajtási rendelet kiadását és a szükséges források biztosítását napirendre is tűzte. Fontosnak tartjuk a termeléskiesést az előző évek termésátlagainak figyelembevételével konkretizálni. A károk felmérése után, a rendelkezésre álló források ismeretében születhet meg a második ütemű kártérítésről szóló döntés, tehát a kártérítések nagysága ekkor kerül megállapításra.

Szükségesnek tartjuk természetesen a szigorú ellenőrzést ebben a munkában, a falugazdász-hálózatokon túl a hegybírók, a szakmai szervezetek és a növényvédelmi szakhatóság bevonását is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) tervezzük, hogy csak a ténylegesen kárt szenvedettek jussanak kártérítéshez.

Köszönöm a kérdését.

Forrás: parlament.hu