JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tehát a hír igaz. Igaz, hogy Pokorni elnök úr nem fizet. Én a magam részéről fel vagyok háborodva, hogy azok, akiknek futja nagy rendezvényekre, utcai akciókra, ilyen szigetbulikra, és kisebb vagyonokat költenek el erre, azok gyakorlatilag a postásoknak nem fizetik ki, amivel tartoznak. Felháborítónak tartom azt is, hogy akik itt álszent módon erkölcsről, becsületről szónokolnak, elkerülik a fizetési kötelezettségüket.
Szocialista képviselőként nagyon remélem, hogy Pokorni úr, aki ma éppen Medgyessy Péter szemébe akart nézni, ha találkozik majd egy postással, aki túlórában hordta ki az ő levelüket, az ő szemébe is szeretne majd belenézni (Derültség a kormánypártok soraiban.), sőt azt is nagyon remélem, hogy Pokorni úr időnként tükörbe is szokott nézni.
Kérem önt, tegyenek meg mindent, hogy a posta megkapja az őt megillető pénzt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés