DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm az interpellációját azért, mert ennek kapcsán van módom elmondani, hogy a kormány a gazdaságpolitikájában milyen változásokat tervez annak érdekében, hogy a hazánk gazdasága szempontjából mindkét fontos cégcsoport, tehát a külföldi nagy cégek és a hazai tulajdonú vállalkozások egyaránt fejlődhessenek.
Azt szoktam mondani, hogy a hazai vállalkozásoknak egy háromlábú széken kell ülniük. Ebből az egyik lábat alkotja a közterhek csökkentése, tehát az, hogy a versenyképessége nőhessen, a hazai cégek költségei csökkenthetők legyenek.
A másik lábát alkotják a célzott támogatások, tehát az, hogy meghatározott helyszíneken, ahol - például Székesfehérváron - kialakult egy viszonylag széles beszállítói kör, ez tovább fejlődhessen, a beszállítói programra továbbiakban a Széchenyi-terv folytatása keretében célzottan költeni akarunk, úgynevezett clustereket hoznánk létre.
A harmadik láb, amelyről szeretnék említést tenni, a piacfejlesztés. Ez nemcsak a hazai, hanem a külföldi piacokra való kijutás segítése, hiszen a hazai piac nagyon sokszor szűk olyan vállalatoknak, mint az ön által említett Ikarus.
Ezért a magyar kormány a vegyes bizottság keretében - amelyet az oroszokkal és más, a korábbi Szovjetunió utódállamaival tervez felállítani - támogatni fogjuk, hogy a 10-15 éve megszokott Ikarus-buszokat alkalmazó köztársaságokba minél kedvezőbb feltételekkel minél több busz juthasson ki, és ezzel az ott lévő beszállítók ahhoz a piachoz, amit számukra az Ikarus teremtett, továbbra is hozzájuthassanak, és ez fennmaradhasson.
Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés