243 felszólalás
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! A kormányprogram egy kétéves periódus után lényegében egy négyéves szakaszt zár le. 2001 és 2002 volt az az év a magyar gazdaság történetében először, amikor össze…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Szeretném előre tisztázni, hogy az SZDSZ időkeretét fogyasztom, még akkor is, ha nagy tiszteletű jogász professzorok másként gondolkodnak. (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) Ami pedig azt illeti, amit ön mondott, annyit mondanék, hogy…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Igazán sajnálnám, képviselő úr, ha utoljára hallhatnám önt, mert távozni készül. (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiból. - Dr. Répássy Róbert: Fordítva! Félreértetted.) Ezért bízom abban, hogy a következő időszakban még fogom hallani. Ami pe…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindössze három megjegyzést szeretnék tenni. Az első megjegyzés az, hogy természetesen a jövendő kormányprogram nem tud hosszas felsorolásba bocsátkozni az elmúlt 15 év építkezéseiről. Én hálás vagyok az…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Nagy segítséget nyújthat nekem is, természetesen az utódomnak és Demszky Gábornak az a mód, ahogyan ön válaszol a különböző kérdésekre. Tudniillik a kátyúkhoz, ahogyan beszélün…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Parlament! Szokták mondani, hogy az igazság - és nyilván az igazságszolgáltatás - vak, tehát tudjuk, hogy Iustitiát bekötött szemmel ábrázolják, pont amiatt, hogy ne legyen részrehajló…
A/11634 Érdekességek egy pályázat körül, avagy aki kimarad, az mégsem marad le?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Amikor a két tender részvevőit összeállította a tenderfelhívás elkészítéséért felelős cég, a Nemzeti Autópálya Rt., akkor azokat a cégeket kereste, amelyek befejezett autópálya-épí…
A/11634 Érdekességek egy pályázat körül, avagy aki kimarad, az mégsem marad le?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Képviselő úr, az ön által megfogalmazott állítások csúsztatások. A Versenyhivatal nem azért büntette meg ezeket a cégeket, merthogy később vagy előbb kit hívtak meg, hanem azért, mert olyan jeleket talált, hogy egymás között felosztották a piaco…
A/11635 Érdekességek egy pályázat körül, avagy a minisztérium hogyan kufárkodik az adófizetők pénzével?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Minden egyes szerződés teljesítését ellenőrizzük, következésképpen nem zavar bennünket az ellenőrzés. Az zavar, ha ellenőrizetlenül fizetnek ki akár többet, akár kevesebbet annál,…
A/11635 Érdekességek egy pályázat körül, avagy a minisztérium hogyan kufárkodik az adófizetők pénzével?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen. Nem a borotválkozótükör kedvéért szólok, mert ritkán szoktam borotválkozni (Derültség a kormánypártok soraiban.), következésképpen akár le is lehetne szerelni a tükröt. De nem erről a tükörről beszélnék, hanem arról, hogy termés…
K/11612 Újabb akadály az északi híd előtt?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A másodfokon kiadott építési engedély valóban lehetővé teszi a határozat azonnali végrehajtását. Következésképpen el lehetne kezdeni a tenderkiírást szövegezni, és ennek megfelelőe…
K/11398 Egy lépés előre, kettő vissza avagy hogyan fejlődjenek a kistérségek és annak központjai, ha vasúti járataikat megtizedelik?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Valószínűleg ön előtt sem titok az a tény, hogy a MÁV azokat a teljesítményeit, amit nyújt, nem tudja sem a jegyárakból, sem más bevételekből teljes mértékig finanszírozni, eh…
T/11429 Az 1968. évi november hó 8. napján, Bécsben aláírásra megnyitott Közúti Jelzési Egyezmény és módosításai, valamint az azt kiegészítő európai Megállapodás és módosításai egységes szerkezetben történő kihirdetéséről
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A közúti jelzési egyezmény célja a közút biztonságának növekedése és a nemzetközi közúti közlekedés összehangolása. Az egyezmény a közúti jelzések, jelképek…
I/11240 Vesztegetés és összejátszás?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt kérdezi tőlem, hogy mi történt valójában. Egy nagyon egyszerű dolog történt valójában. Az történt, hogy az előző kormány azóta, hogy átvette a kormányzást 1998-ban és 2002…
A/11316 Rosszabbat drágábban?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is nem igaz az az állítás, amiről ön itt szól. Ugyanis nem összevethető egy olyan ajánlat, amely nem vet számot azzal a lehetőséggel, hogy az építkezés befejezése után, tehát amikor…
A/11316 Rosszabbat drágábban?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Szeretném elmondani, hogy apró csúsztatás, úgy is mondhatnám, hogy egyenes hazugság, amit mond, képviselő úr. Hiszen az az ajánlat és az az ajánlattevő ahhoz járult hozzá, hogy a vizsgálóbizottság számára tegyük az ajánlatát hozzáférhetővé. (Tir…
A/11320 Stabilitás vagy a megcsúszott Lágymányosi-híd esete?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Igen, bocsánatot kérek. Mint közismert, a főváros rendelte meg az úgynevezett déli határoló út és a Lechner Ödön sétány útépítésénél azt, hogy új szegélykorrekciókkal ellátott útszakasz felújítva kerüljön a közönség birtokába. E munka elkezdések…
A/11320 Stabilitás vagy a megcsúszott Lágymányosi-híd esete?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Bocsánatot kérek, igyekszem majd a legközelebbi alkalommal mindkét fülemet az ellenzékre nyitni, mert eddig csak az egyik fülemet nyitottam Fónagy úrra, aki szintén az ellenzékhez tartozik. Elnézést kérek azért, hogy nem azonnal pattantam fel az…
K/11228 Mennyire biztosíthatnak monopolhelyzetet a fővárosi távfűtők a lakosság és az adófizetők kárára?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném leszögezni, hogy a tárcának ebben a kérdésben azért nincs hatásköre, mert ez a Közbeszerzési Központi Döntőbizottság hatáskörébe tartozó kérdés, amit ön fölvet…
K/11109 Sok beszédnek sok az alja, avagy kinek az érdekét szolgálja az, hogy a kiskunfélegyházi honvédségi ingatlanok átadása késlekedik?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány valóban arra törekszik, hogy az állam számára feleslegessé vált, de az önkormányzatok által még hasznosítható ingatlanok mielőbb, de a törvényi feltételek betartása melle…
H/11292 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22 §-a alapján az M6-os autópálya érdi tető-Dunaújváros M6-M8 csomópont közötti szakasz koncessziós szerződésének megkötéséhez
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Országgyűlés! A 6-os út M6-ossá történő átépítéséhez nem csupán közlekedéspolitikai és nem csupán magyar közlekedéspolitikai érdekek fűződnek, hanem a foglalkoztatás bővítése, a befektetésösztönzés miatt ennek a projektnek a mielőbbi me…
H/10568 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján az M5-ös autópályának a matricás rendszerbe történő bekapcsolásához, valamint továbbépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módo
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mint az közismert, az M5-ös matricássá tétele és a továbbépítés megoldása a koncessziós szerződés módosítását is szükségessé tette. Különösen szükségessé tette ezt a díjszerkezet átalakítása, és…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: A mai beszélgetés, vita egyik témája, tisztelt elnök asszony, tisztelt parlament, tisztelt frakcióvezető úr (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Lop stop!), az volt, hogy a gazdaság és a munkahelyteremtés az elmúlt másfél évben részben a magyar ko…
I/11070 Az M6-os pályázati döntéséről
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Körülbelül két hete a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján pontosan és világosan olvasható e koncessziós pályázat értékelésének a módja, a megrendezésének és az előkészítésé…
I/11075 Miért vágja át a kormány az európai uniós támogatásokért pályázó magyar vállalkozásokat, és tisztában van-e azzal, hogy ezzel több millió forintos kárt okoz a vállalkozásban dolgozóknak?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány megbízható partner, mert hiszen a tíz újonnan csatlakozó ország közül elsőként hazánk hirdette meg január 15-én azokat a pályázatait, amelyeknek - a május elsejei cs…
A/11198 Miért kell ötödször is megemelni a gáz árát?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nehéz persze a józan ész nevében az ön kérdésére józanul választ adni, hiszen valószínűleg mint újságolvasó ember, talán ön is olvasta azt, hogy az olajárak, és ezt mintegy 7-8 hónapos…
A/11198 Miért kell ötödször is megemelni a gáz árát?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tény, hogy mi a koalícióban a kisebbik koalíciós partner vagyunk, de nem az ész szerint, mint amire ön a válaszában utal, merthogy tudniillik (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) ha abban gondolkodunk, hogy amekkora áremelkedés bekövetkezett az elmú…
A/11191 Milyen kormányzati fellépést tett és tesz a magyar kormány a Német Szövetségi Köztársaság kormányánál, az idén nyáron tömegesen lefolytatott, Németországban államközi szerződéssel munkát végző magyar vállalkozók elleni német eljárások ügyében?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tizenöt éve kötött Magyarország Németországgal éppen a magyar kis- és középvállalatok tapasztalatszerzése, munkavégzése érdekében olyan szerződést, amelynek keretében ezek a vállalatok…
A/11191 Milyen kormányzati fellépést tett és tesz a magyar kormány a Német Szövetségi Köztársaság kormányánál, az idén nyáron tömegesen lefolytatott, Németországban államközi szerződéssel munkát végző magyar vállalkozók elleni német eljárások ügyében?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Az előbb említett külügyminisztériumi szóbeli jegyzék, a levél és személyes megkeresés mellett lényegében jogsegély- és tájékoztatási szolgáltatást kívánunk nyújtani tárcánk útján az érintett kis- és középvállalatoknak, illetőleg arra készülünk,…
A/11193 Mi az összefüggés az Ön leváltási kísérlete és a koalíció körüli korrupciós ügyek között?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Ha jól tudom, a Gazdasági Versenyhivatal egyetlen megjegyzésében sem vetette föl azt a lehetőséget, hogy a versenyeztetés megsértésével, összebeszéléssel első fokon elítélt vagy határozatban megítélt cégek... - bármilyen módon is az állam vagy a…