DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Ha jól tudom, a Gazdasági Versenyhivatal egyetlen megjegyzésében sem vetette föl azt a lehetőséget, hogy a versenyeztetés megsértésével, összebeszéléssel első fokon elítélt vagy határozatban megítélt cégek... - bármilyen módon is az állam vagy annak bármelyik képviselőjével összefüggést találtak volna. Márpedig a korrupció, már bocsánatot kérek, arról szól, hogy valaki hivatali hatalmát felhasználva vagy azzal visszaélve sérti a verseny tisztaságát, vagy sérti a jogállamiságba vetett hitet és tiszteletet.
Következésképpen az ön kérdésének már a megfogalmazása is olyan csúsztatást, téves tényértékelést tükröz, amit egyrészt nem támaszt alá a Versenyhivatal álláspontja, másfelől - minthogy éppen a verseny tisztasága érdekében van együttműködés tárcánk és a Versenyhivatal között azért, hogy feltárja a verseny tisztaságát sértő magatartásokat - kénytelen vagyok az ön állításait ebbéli minőségemben is visszautasítani.
Ha pedig arra a kérdésre kell választ adnom, amit itt a csúsztatásoktól hemzsegő kérdésében egyébként feltett, nevezetesen, hogy van-e összefüggés az én menesztésem és a korrupció, a koalíciót körüllengő, koalíciós korrupciós ügyek között, akkor természetesen azt kell mondanom, hogy nincs, hiszen nincs tudomásom a koalíciót körüllengő olyan zavaros és korrupciós ügyekről, amelyekre ön akár a miniszterelnök szájából hallva utal, lévén, hogy az SZDSZ minden vezetője és én magam is kérem a miniszterelnököt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), nevezze meg ezeket a konkrét ügyeket.
(16.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés