DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindössze három megjegyzést szeretnék tenni. Az első megjegyzés az, hogy természetesen a jövendő kormányprogram nem tud hosszas felsorolásba bocsátkozni az elmúlt 15 év építkezéseiről. Én hálás vagyok az Antall-kormánynak is, hogy hagyott ránk még tennivalót, gondolok én arra az M0-ra, amellyel mindketten egyébként itt veszkölődtünk.
Azt hiszem, jó munkamegosztás - és ezt kívánom az utódomnak is -, hogy Fónagy úr továbbra is a következő években vizsgálóbizottságokban töltse az idejét, legyen mit vizsgálni, mert lesz mit vizsgálni, hiszen megépítjük azt, amit akarunk.
Harmadrészt azt szeretném elmondani, minthogy nyitott és átlátható, amit teszünk, tehát vizsgálóbizottság is ezt teheti meg, mi voltunk azok, akik az üvegzsebtörvény szerint a szerződések legfontosabb kritériumait nyilvánosságra hozzuk, és ennek folytán van módja arról beszélni, amit itt egyébként megtett a hóeltakarítás jegyében, tehát a hetet-havat című ügyben.
És végül egyetlenegy záró megjegyzést szeretnék mondani: ha lenne útalapunk, amit éppen miniszter úr szüntetett meg, amelyik a karbantartásra előre kiszámíthatóan forrásokat tervezett, és amit az én liberális elődöm hozott létre, akkor nyilván nem állnánk úgy, mert hiszen az utak nem két év alatt romlanak, hanem folyamatosan; és ebben valószínűleg egymásnak segédkezet tudtunk volna nyújtani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés