DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tizenöt éve kötött Magyarország Németországgal éppen a magyar kis- és középvállalatok tapasztalatszerzése, munkavégzése érdekében olyan szerződést, amelynek keretében ezek a vállalatok és dolgozóik Németországban éppen kiváló minőségű munkájukról és jogszabályszerű teljesítésükről voltak közismertek. Emiatt tartjuk sajnálatosnak azokat az eseményeket, hogy előzetes értesítés, tehát például a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium előzetes értesítése hiányában az ORFK és a Legfőbb Ügyészség engedélyével hajtottak végre razziaszerű akciókat 23 magyar kis- és középvállalatnál, és valóban iratokat foglaltak le, és nagyon sok esetben önmagában ezzel a ténnyel, hogy ilyen razziaszerű akció történt, ellehetetlenítik a további működésüket.
Minthogy utólagos értesítés hiányában nem volt módunk felhívni sem a német partnerek, sem pedig a magyar itteni társhatóságok figyelmét, három akciót és háromfajta, a magyar kis-, középvállalatok érdekeit védő tevékenységet, cselekedetet folytattunk. Az egyik, hogy a Belügyminisztérium, illetőleg a Legfőbb Ügyészség megkeresésével konzultációt folytattunk, hogyan lehet érvényt szerezni a korábbi 15 éves gyakorlat jó tapasztalatainak, illetve hogyan lehet tájékoztatást adni a bizonyos fokig további tevékenységükben sértett vállalkozóknak arról, hogy a Legfőbb Ügyészségnél panasztételi jogukkal élhetnek, hogy legalább visszaszerezzék irataikat. A másik: szóbeli jegyzéket intéztem a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági és munkaügyi miniszteréhez, végül pedig kezdeményeztük külügyminiszteri úton is, tehát a Külügyminisztérium útján ennek az áldatlan helyzetnek a felszámolását.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés