DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Képviselő úr, az ön által megfogalmazott állítások csúsztatások. A Versenyhivatal nem azért büntette meg ezeket a cégeket, merthogy később vagy előbb kit hívtak meg, hanem azért, mert olyan jeleket talált, hogy egymás között felosztották a piacot, és az árakat megegyezéssel alakították ki. A kiírónak erre sajnálatos módon nincs módja hatni, és én nem látok bele - mint ahogy a kiírók sem látnak bele - a megbeszélésekbe. Mint már említettem, a 138 milliárdos érvényes szerződéshez képest a versenyben született ajánlatok 10 milliárd forinttal olcsóbbak.
Az a csúsztatás, amely arról szól, hogy olcsóbban épültek az autópályák az előző kormány alatt, már csak azért sem igaz, mert - hogy semmi mást ne mondjak - most például olcsóbb az a tender, amennyiért építik az M0-ás egy szakaszát, mint amennyiért befejezték 2000 végén az előző szakasz építését. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés