DR. DORKOTA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az MSZP-SZDSZ-kormány 1996 októberében vagyonkezelésbe adta a Dunaferr Rt.-t az Acél-XXI Kft.-nek. A kft. tagjai szocialista közeli - vagy fogalmazzunk pontosabban: szocialista - vezetők, akik többsége már 1990 előtt is bizonyította pártos elkötelezettségét.
A jogi szakértők, kezdve az ÁPV Rt. jogi igazgatóságától az Igazságügyi Minisztériumig, egyetértettek abban, hogy adott esetben, adott feltételekkel a vagyonkezelésbe adás az állami tulajdon szempontjából célszerűtlen, indokolatlan volt, az államra nézve hátrányos következményekkel járt - ezt pedig 1996-ban állapították meg.
Ezen túlmenően a vagyonkezelési szerződés öt lényeges eleme a pályázati felhívásban foglaltaktól eltért, ezért semmisnek minősíthető. Az idő rövidsége miatt mindössze csak két elemet emelnék ki: a pályázati kiírásban szereplő, 1994. évi mérleggel szemben a szerződés az 1995. évi mérleg adatait tekintette a sikerdíj számításának alapjául. A kiírás szerinti 8 százalékos sikerdíj mértékét a szerződésben végül - mily csoda folytán - 12,5 százalékban állapították meg. Ezek nem csupán formai jogszabálysértések, érdemben sértették a nyilvános pályázati eljárásban részt vevő más vállalkozók jogos érdekeit.
Az Acél-XXI Kft. tagjai a működés során több száz millió forint sikerdíjban részesültek, egyidejűleg az Acél-XXI-esek a Dunaferr Rt. vezetőiként fizetésüket, prémiumukat is megkapták, vagyonkezelői joguknál fogva működő társaságokban üzletrészeket szereztek, és újabb üzletrészekkel társaságokat alapítottak. Ezen társaságon keresztül egyes szakértők szerint, közöttük balliberális mérnök-közgazdász is megtalálható, közel 60 milliárdot szivattyúztak ki az állami szférából a magánérdekeltségek közé, miközben az állami és önkormányzati tulajdonú céget nehéz helyzetben hagyták.
A polgári kormány 2000 decemberében a vagyonkezelési szerződést felmondta. A KEHI az Acél-XXI Kft.-vel szemben eljárást kezdeményezett. A szocialista-SZDSZ-es kormány megalakulása előtt Dunaújváros szocialista képviselője és polgármestere felkérte az Acél-XXI Kft. korábbi ügyvezetőjét, hogy ismét álljon a cég élére, aki ezt, nyilatkozata szerint, feltételekkel el is vállalta.
Kérdéseim a következők, tisztelt miniszter úr; az első: visszatér-e a törvényellenes vagyonkezelői korszak, visszatérnek-e annak szereplői a Dunaferr Rt. élére? A második: a KEHI által kezdeményezett büntetőeljárást folytatni kívánják-e önök, vagy ezt is megakadályozzák? Várom válaszát.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Jó volt!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés