DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Én, ugyanúgy, mint ön, a fák pártján állok, és leginkább azért, mert tudom, hogy sokkal jobb nem betondzsungelben, hanem zöldterületekkel megerősített környezetben élni; sokkal jobb és sokkal egészségesebb. De, ahogy ön is tudja, és ahogy mondta is, a Bartók Béla úti fák ügye nem a minisztérium kompetenciája. Hiszen ezeknek a fáknak a sorsáról, életéről vagy haláláról most éppen a Fidesz által vezetett XI. kerületi önkormányzat jegyzőjének van joga dönteni; ő az, aki az egyeztető tárgyalásokat folytatja azzal a beruházóval, aki már több alkalommal az egyeztetés érdekében a XI. kerületi önkormányzatnál eljárt.
Én mégis azt gondolom, hogy ha nem is tartozik a jogszabályi kötelezettségeink közé ezeknek a fáknak a megvédése, a minisztérium a maga részéről megteszi azt, amit egy ilyen esetben megtehet; azaz egyeztetésre kerítünk sort a beruházó és az önkormányzat között, hogy minél inkább a fák javára dőljön el ez a kérdés. Hiszen minden olyan kérdés, ami itt a fák javára dől el, az valóban a város környezetét, szépítését, az egészséges életünket jelenti.
Ön megemlítette a Citadella-ügyet. Tisztelt Képviselő Úr! A Citadella-ügy ugyanúgy még a Medgyessy-kormány hivatalba lépése előtt, és ugyanúgy a XI. kerületi fideszes önkormányzat oda nem figyelése miatt alakulhatott ki, és most, amióta mi hivatalba léptünk, azóta került sor hatékonyabb és erőteljesebb fellépésre a Citadella-ügyben is. Most került sor arra, hogy a Citadella-ügyben is a bontásokat elrendeljük, és a munkálatokat olyan irányba vigyük, ami valóban a természeti értékek megvédéséről szól. Higgye el, hogy a minisztérium megtesz mindent a kereteken belül, még azokban az ügyekben is, ami ugyan nem egészen a kompetenciája, de valamennyiünk érdekében megengedhető.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés