DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tállai Képviselő Úr! Nagyon sajnálom, hogy szelektíven tud csak olvasni, és az iménti felolvasását nem folytatta. Ebből következően kimaradt az ön ismertetéséből a költségvetési bizottság vitájának azon eleme, amelynek elemeként más is elhangzott. Miután én voltam az akkori hozzászóló - amiből most ön idézett, a jegyzőkönyvből -, ezért, mivel nálunk is itt van a jegyzőkönyv, szeretném azt is elmondani, hogy amiről tárgyalunk, nem adóemelési, hanem adócsökkentési javaslat ahhoz képest, ami július 1-jével egyébként Magyarországon bekövetkezne. Annak érdekében, hogy a későbbi vitában legalább egymás között ne legyen véleménykülönbség arról, amiről a plenáris vitát fogjuk folytatni, ezért mondtam el, amit elmondtam, és köszönöm szépen - mondtam a hozzászólásban.
Úgy látom, képviselő úr, hogy nem volt érdemes arra utalnom a bizottsági vitában, hogy az időtakarékosság okán, hiszen a bizottsági ülés a plenáris üléssel párhuzamosan folyt, nem kívántam még további hat-hét percet elvenni a bizottsági ülés nyújtásával abból, hogy itt lehessünk a plenáris ülésen. Ezt követően valószínűsíthetően a bizottság ülésén minden ilyen mondatot végig kell majd mondania az embernek, ha ön már az idézetben sem tud hű lenni ahhoz, ami szövegszerűen ön előtt is rendelkezésre áll. Még egyszer mondom, nagyon sajnálom, hogy ez így történt.
Még egyetlenegy mondat lenne az ön által elmondottakhoz: ugyanakkor örültem annak, hogy az ön mondandójában elhangzott, hogy valóban egy adócsökkentési javaslatról tárgyal a parlament, amit ön örömmel üdvözölt. Remélem, más megnyilatkozásokban is ilyen konstruktívak lesznek a továbbiakban.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés