KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügy már nem első alkalommal téma valamilyen formában a plenáris ülésen, noha a kormány törvényjavaslatot lényegében még nem nyújtott be. És mégis! Ennek pedig az az oka, hogy igaz volt az a feltételezés, amivel éltünk még a választási kampány idején is, meg ami látható volt azokban a véleményekben, amelyeket a választópolgárok megfogalmaztak, hogy ennek a négy évnek az egyik legfontosabb feladata lesz majd hozzálátni az egészségügy rendbetételéhez. (Ékes Józsefnek:) Igen, mert ez az elmúlt négy évben elmaradt, kedves képviselő úr.

Az egyik oldalon van az egészségügynek egy szerkezete, a másik oldalon pedig van a lakosságnak egy egészségi állapota, és ezt a kettőt valamilyen módon összhangba kell majd hozni, és ez igen nagy feladatokat ró a kormányra is, és természetesen nagy feladatokat ró az Országgyűlésre is, hiszen el kell indítani reformokat, hozzá kell kezdeni az egészségügy szerkezetének az átalakításához, és mindennek megfelelően hozzá kell nyúlni az egész szabályozásához is. Konszolidálni kell az egészségügyet, egyúttal azonban modernizálni is kell a magyar egészségügyet. Hosszú távú programra lesz majd szükség, egy olyan hosszú távú programra, amely biztos, hogy átnyúlik kormányzati ciklusokon, és miután átnyúlik majd több kormányzati cikluson is, ennek megfelelően kell hozzálátni a rendbetételhez is. Ez pedig azt feltételezi, hogy ennek a bizonyos hosszú távú programnak a kialakítása, illetve végrehajtása során az egészségügy valamennyi szereplőjét valamilyen módon be kell vonni a programok kidolgozásába, merthogy olyan feltételeket kell teremteni, ahol a meghozott döntéseket minél nagyobb konszenzus támogatja az érintettek részéről. Ezért van szükség arra, hogy olyan intézményi és szervezeti keretek jöjjenek létre, amelyek ennek a társadalmi konszenzusnak a létrehozását elősegítik a rendbetételi folyamat során.

Annak idején, amikor 1997-ben az egészségügyi törvény létrehozta a Nemzeti Egészségügyi Tanácsot, az volt a cél, hogy az egészségügy szereplőinek, az érintetteknek egyfajta tanácsadó, véleményező, vagyis civil szervezeteként működve támogassa az egészségügy átalakításának a folyamatát. Hogy aztán az elmúlt négy évben egy kicsit csorbát szenvedett, azt mutatja az is, hogy amikor annak idején a kórháztörvényről vitatkoztunk, és a Magyar Orvosi Kamara ellenvéleményeket, ellenérzéseket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, akkor mintegy ellensúlyozásként behozták a Nemzeti Egészségügyi Tanács véleményét, ezzel próbálva meg biztosítani azt, hogy e mögött a törvényjavaslat mögött mégiscsak van egyfajta támogatás. Ehhez képest viszont a cél az kell hogy legyen, hogy erősítsük meg a Nemzeti Egészségügyi Tanács szerepét, másrészt pedig törvényben biztosítsuk a jogosítványait, törvény erősítsen rá a jogosítványaira. A lényeg pedig e területen az, hogy senki ne döntsön az érintettek helyett, ráadásul nélkülük, az ő bevonásuk nélkül.

A másik kérdéskör, amivel kapcsolatban feladatot ad a kormánynak az országgyűlési határozati javaslat, a betegjogi képviseleti rendszer. Ma az a helyzet, hogy az ÁNTSZ egyfajta szakmai felügyeletet gyakorol e fölött a rendszer fölött, aminek a következményeként maga a betegjogi képviseleti rendszer bizonyos tekintetben diszfunkcionálisan működik. Azt meg látni kell, tisztelt képviselőtársaim, hogy a beteg kiszolgáltatott, némileg mindig is kiszolgáltatott volt. Kiszolgáltatott volt akkor is, amikor még a lázra a borogatás vagy a gutaütésre a pióca volt az egyetlen gyógymód, de különösen nagy a kiszolgáltatottsága most, a 21. század egészségügyében, amikor bonyolult orvostechnika, több ezer regisztrált gyógyszer, mindezeket hirdető reklámok és az internet körülményei között kell valamilyen módon eligazodnia az őt érintő fontos kérdésekben.

Ugyanakkor viszont, ahogy nőtt a beteg kiszolgáltatottsága, ezzel szinte arányosan nőtt az igénye, a vágya a szabad döntés iránt, amelyet betegsége alatt is meg akar élni, sőt gyakorolni kíván. Mert látni kell, kevés fontosabb döntés van, mint a beteg döntése a saját egészségéről, gyógyulásáról, életéről. Ehhez a döntéshez pedig, tisztelt képviselőtársaim, neki minden információt meg kell kapnia. E jog érvényesülésének, biztosításának garanciális eleme a betegjogi képviselői rendszer. A garancia pedig akkor valós, ha a betegjogi képviselő nem része, nem alkalmazottja a formális egészségügyi hierarchiának, hanem attól függetlenül működik, mintegy mellette áll.

A szociális törvény 2003. január 1-jétől vezeti be az ellátottjogi képviselő intézményét. A két intézmény célja, feladatköre lényegében azonos, ezért is indokolt olyan szervezeti keretet találni, amely egyrészt független a hierarchiától, másrészt pedig biztosítja a független működést, a megfelelő feladatellátást. Ebből következik a javaslat, hogy legyen egy önálló szervezet, amelynek kifejezetten ez a feladata.

Itt vita bontakozott ki arról, hogy szükség van-e ilyen módon határozati javaslatokkal befolyásolni a kormányzat munkáját. Erre, tisztelt képviselőtársaim, éppenséggel lehet a válasz az is, hogy nincs szükség ilyen határozatokra. Ugyanakkor viszont mégiscsak jelzi egyrészt az Országgyűlés az akaratát, hogy milyen irányban szándékozik terelni a kormányzat munkáját, másrészt pedig az ilyen típusú viták kellő muníciót adnak a kormánynak ahhoz, hogy aztán majd a törvényjavaslatok benyújtása során - figyelembe véve az elhangzottakat - olyan javaslatot tegyen, ami adott esetben széles körű konszenzust élvezve valóban megteremti az esélyét, a feltételrendszerét annak, hogy az egészségügy hosszú távú átalakításához hozzálássunk.

Frakciónk ezért támogatja ennek a határozati javaslatnak az elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(17.20)

Forrás: parlament.hu