LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Magyarország és a határon túli magyarság kapcsolatában kulcsszerepet játszik a kormány által alapított Illyés Közalapítvány, amely a rendszerváltás óta már a harmadik kormány alatt teljesíti küldetését és feladatát. Az előző kormány első intézkedéseinek egyike volt, hogy jelentősen megemelte az Illyés Közalapítvány által felosztható támogatás anyagi forrásait, ebből következően nagy volumenű tervek és elképzelések valósulhattak meg a határon túli magyarok körében.
Az önök kormánya, tisztelt miniszter úr, most ügyetlen és jogszerűtlen lépések sorozatával adta a kuratórium tudtára, hogy eddig példa nélküli módon a kuratórium mandátumának lejárta, szeptember 30-a előtt módosítani kívánja a kuratórium összetételét. Erre, miniszter úr, természetesen megvan a lehetőségük, ezt a kuratórium minden tagja tudja és el is fogadja, mégis visszataszító az, hogy sajtótámadás indul a kuratórium ellen, a kuratórium egyes döntéseit megkérdőjelezik és valótlanságok, hazugságok jelennek meg a sajtóban. Így készítik elő a terepet a kuratórium összetételének megváltoztatására.
Ezt tudomásul veszi a kuratórium, csak ez az ügy sem a határon túli magyaroknak, sem a kuratórium tagjainak nem jó. A kuratóriumban egyébként többségében olyan személyek ülnek, akik a határon túli ügyekben évtizedek óta komolyan letették a névjegyüket, és őket is sérti ez az eljárás. Az is megkérdőjelezhető, hogy a szeptember 30-ig hátra lévő rövid idő alatt a magyar jog szabályai szerint képes-e a mostani kormány a változtatást megtenni. Az ügyek állnak, tisztelt miniszter úr. Szeretném megkérdezni, képesek lesznek-e szeptember 30-ig a magyar jog szabályai szerint ezt a változtatást megtenni, és jónak tartja-e, hogy köztiszteletben álló személyeket hoznak hírbe valótlan állításokkal a sajtóban, a döntések állnak és a határon túli magyarok várnak a döntésekre.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés