DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha nem tudod megakadályozni, állj az élére - tartja az egykori "bölcselet". Egészen biztos, hogy ez az elv vezérelhette a H/434. számú országgyűlési határozat benyújtóit, amikor az állambiztonsági tevékenységben való részvétel tényeit és körülményeit vizsgáló bizottságra tettek javaslatot, hiszen ahhoz, hogy a problémával érdemben foglalkozzunk, érdemes megnéznünk és végiggondolnunk, hogy tulajdonképpen mi is a probléma, mi vár megoldásra. Érdemes végiggondolnunk, hogy milyen javaslatok születtek eddig, és ezeknek mi lett a sorsuk, mit tartalmaz tulajdonképpen az előttünk fekvő javaslat, és természetesen az is nagyon érdekes benne, hogy mit nem. Végül engedjék meg, hogy majd néhány szóval arról beszéljek, a kisebbségben lévő képviselők véleménye szerint mi a megoldás.

A fő problémát az jelenti, hogy tizenkét évvel a rendszerváltozás után Magyarország miniszterelnökéről kiderült, hogy nem más, mint a diktatúra politikai rendőrségének szigorúan titkos, szt-állományú munkatársa volt, és múltjának ezt a fekete foltját igenis, tisztelt képviselő úr, a fekete foltját, egész sokáig tagadta, majd amikor a vitathatatlan tényekkel szembesült, azt beismerte, és újabb halandzsázásokba kezdett, csacska szocialista James Bond-sztorikat kezdett elővenni, amelyek természetesen egy-két nap után szintén köddé feslettek.

Önök nagy előszeretettel állítják és maga Medgyessy Péter is, hogy az ország érdekében cselekedett. A biztonsági szolgálatoknak valóban az a dolguk - a demokráciában lévő biztonsági szolgálatoknak -, hogy az ország szuverenitásán őrködjenek. Nem ezt tette Medgyessy Péter, Medgyessy Péter egy diktatúra biztonsági szolgálatának volt a tagja. Nem az ország szuverenitásáért tevékenykedett, hanem azért, hogy a szovjet birodalom fennmaradjon, és véletlenül se lehessen Magyarország szuverén; ezért az az állítás, hogy Magyarország érdekében tevékenykedett, nem állja meg a helyét.

Sokszor mondják, hogy titkokat őrzött, és ezért volt ő szt-tiszt. Ugye, önök sem gondolják komolyan, hogy mindenki, aki államtitokhoz hozzájutott, szt-tiszt volt? Ha ezt gondolják, nagyon naivak, ez nem így volt annak idején.

Medgyessy Péter mindezek után mind emberileg, mind erkölcsileg megbukott, és ezek után egyértelműen következik politikai bukása is, itt csak az idő a kérdéses. Úgy gondolom, hogy nem Medgyessy Péter és nem a Szocialista Párt, hanem az ország érdekét szolgálná az, ha ő lemondana.

Az a fő probléma, hogy kezelik a hatályos törvények a hasonló eseteket, van jelenleg egy több mint hat éve elfogadott törvény, a Szocialista Párt által előterjesztett és elfogadott törvény, amely kimondja, hogy mit tekintünk nemkívánatosnak egy demokratikus közéletben, melyek azok a tevékenységek, és melyek azok a feladatkörök, amivel ez összeférhetetlennek ítéltetik. Ezt az úgynevezett ügynöktörvény tartalmazza, csak az a nagy probléma, hogy önök, tisztelt szocialista képviselő urak, nem tartják be ennek az ügynöktörvénynek a rendelkezéseit.

Ez a törvény rendelkezik arról, hogy mi az a tevékenység, amely nemkívánatos, és ezek után felszólítja azokat a képviselőket, akik a törvény hatálya alá eső tevékenységet végeztek, hogy mondjanak le. Ezt néhányan egy vállrándítással, néhányan egy "na és?"-sel intézik el, de egyértelműen kiderült mindannyiunk számára, hogy ez a törvény nem elégséges, ez a törvény nem oldja meg azt a problémát, hogy a jövőben ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy Magyarország miniszterelnöke egy diktatúra politikai rendőrségének az szt-tisztje lehessen.

Milyen javaslatok születtek eddig... (Zaj az MSZP soraiban.), milyen javaslatok születtek eddig a probléma megoldására? A Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum az ügynöktörvény módosítására készített egy javaslatot, erre később még kitérek, valamint T/412. számon és T/395. számon készült képviselői indítvány, amit Medgyessy Péter és több képviselő írt alá, amelyben mindenféleképpen tetten érhetők az önök érdemi szándékai, ezért néhány szót megérdemelnek.

Az egyik törvényjavaslat a közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának a nyilvánosságra hozásáról szól, ami tulajdonképpen gyökeresen különbözik a jelenlegi törvényi szabályozástól. Az átvilágító bírák helyett a javaslat a Miniszterelnöki Hivatalban felállítandó, nyugodtan mondhatom, laikus bizottságot tekinti az ügy elbírálására alkalmasnak. Egy kicsit a népbírósághoz hasonlít az az eljárás, amit önök ebben követnek.

Ez a javaslat már összecseng az előttünk lévő javaslattal is, szűkíti azoknak a tevékenységeknek a körét, amelyeket eddig közösen elítéltünk, és egy demokratikus társadalomban nemkívánatosnak tartottak. Ez nevezetesen az 1956-57-ben a karhatalomban szolgálatot teljesítés ténye, illetve hogy betöltöttek-e olyan politikai tisztséget, amelyek alapján az ügynökök jelentéseit kapták, az ügynökök az ő érdekük, az ő informálásuk érdekében dolgoztak.

A másik törvényjavaslat pedig a nyilvánosság szándékával vagy meghirdetett szándékával egy úgymond, állambiztonsági szolgálatok történeti levéltárát kívánja létrehozni, mondván, irategyesítésre van szükség. Csak a dologgal az a probléma, hogy létezik ma már egy szaklevéltár, létezik egy olyan Történeti Hivatal, amely az irategyesítést megvalósította. Ennek a javaslatnak nem más a célja, mint hogy a Történeti Hivatalt megszüntesse, egy ugyanolyat a kormány alárendeltségébe hozzon a parlament helyett.

Remélem, hogy a meglévő javaslat helyett készülő, a híradásokban szereplő, ugyanakkor az Országgyűléshez benyújtott törvények között nem szereplő javaslatban eltérnek ezektől a szándékoktól, addig azonban még ettől eltérő javaslatuk nincs, érdemben vitatkozni csupán erről tudunk.

Mit is tartalmaz a két szabad demokrata képviselő által előterjesztett javaslat?

(0.40)

Hasonló az átvilágítási törvényhez, csak ugyanakkor kizárólag a kormány tagjaira szűkíti az átvilágítandó tevékenységek körét. Bizonyára érdemes lenne meghallgatni a tisztelt előterjesztőt, hogy miért hagyta ki ebből a körből, mondjuk, a képviselőket, miért hagyta ki ebből a jelentősebb közjogi méltóságokat, mondjuk, a köztársasági elnököt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét. Ugye, nem gondolják komolyan, és nem akarják velünk elhitetni, hogy nem lebecsülve, mondjuk, a Környezetvédelmi Minisztérium politikai államtitkárát, nagyobb hatása van a társadalmi közéletre, mint a köztársaság elnökének.

Amint említettem, a Medgyessy Péter által jegyzett javaslatban is olvasható, szűkítik azokat a tevékenységeket, amelyeket átvilágítanak, így a karhatalmi múlt és az ügynökök munkájának élvezése kikerült ebből a körből, és nagyon lényeges különbség a hatályos törvényhez képest, hogy az eljárást is megváltoztatják. Míg jelenleg az eljárást egy olyan testület végzi, amely az államigazgatási eljárás szabályai szerint előre meghatározott törvényi szabályok szerint működik jogorvoslati lehetőségekkel, addig önök egy parlamenti bizottsághoz telepítik ezeket a jogosítványokat.

Tisztelettel szeretném felhívni a figyelmüket és az Igazságügyi Minisztérium jelen lévő képviselőinek a figyelmét is az Alkotmánybíróság azon határozatára, amelyik kereste és meghatározta annak az alkotmányos kereteit, amiben megállapítható, valakiről milyen formában, mikor mondható az, hogy együttműködött az állambiztonsági szervekkel, hiszen mindenkit megillet a jó hírnévhez való jog és az ártatlanság vélelme. Az Alkotmánybíróság ebben a határozatában kimondja, ennek a bizottságnak a működését illetően alkotmányos követelmény, hogy a bizottság az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően járjon el, ugyanakkor arra is tételes útmutatást ad, milyen esetben mondható ki, hogy valaki együttműködött ezekkel a szolgálatokkal. Tisztelettel ajánlom ezt az Igazságügyi Minisztérium képviselőinek is a figyelmébe, mert ez komoly alkotmányossági aggályokat vet fel. Éppen ezért készítettük el Répássy Róbert képviselőtársammal azokat a módosító javaslatokat, amelyek ennek a kiküszöbölését célozzák. Ha ezeket a javaslatokat elfogadják, úgy ítélem meg, igennel tudunk az önök előterjesztésére szavazni, igennel tudunk arra szavazni, hogy ez a vizsgálóbizottság felálljon.

Tisztelettel szeretném a figyelmükbe ajánlani, amit önök is tudnak, hogy az igazi megoldást nem ez jelenti, hanem az ügynöktörvény érdemi módosítása, az ügynöktörvény olyan módosítása, amely garanciát ad arra, hogy a jövőben ne kerülhessünk olyan helyzetbe, hogy Magyarország miniszterelnöke vagy bármilyen más felelős, a törvényben meghatározott közjogi funkciót betöltő képviselője a politikai rendőrség szigorúan titkos vagy kevésbé titkos állományú tisztje legyen. Ezért tisztelettel azt kérem és javasolom önöknek, hogy fogadják el a módosító javaslatainkat, és tárgyalják meg érdemben azt a törvényjavaslatot, amelyet a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz az ügynöktörvény módosítására a jövőbeni veszélyek elkerülésére terjesztett be.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu