DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Egyetlen dolgot szeretnék mondani, nevezetesen azt, hogy nyilván a kereskedők is előzetesen pontosan tudták, hogy mikor kerül sor erre a felújításra, és minden okos kereskedő tudja, hogy ezek a hónapok, a nyári hónapok általában még a Bartók Béla úton is bizonyos visszaesésekkel járnak a szabadságolások miatt.
Ilyen jellegű alapokat Nyugat-Európában, gazdagabb országokban akkor működtetnek, amikor elháríthatatlan külső ok miatt csökken a forgalma egy kereskedőnek. Erről jelen esetben, merthogy tervezhető volt, nyári hónapokról van szó, nyilván nem beszélhetünk. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a kereskedők a kamaráikon keresztül ezt a hitelkártyát és más támogatást igénybe vehetnek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés