DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 92. pontjához és az azt követő pontokhoz kívánok hozzászólni, hisz ezek egy problémakört boncolgatnak, jelesül a Nemzeti Bank jogállását. Ezek a módosítások, amelyek a 92-104. pontokig terjednek, kettévehetők. Azok, amelyeket az ellenzéki képviselők jegyeznek, többnyire elhagyni akarják a Nemzeti Bankra vonatkozó szabályokat ebből a salátatörvényből, azok, amelyeket Veres János képviselő úr jegyez, azok pedig pontosításokat tesznek az eredetileg beterjesztett törvényhez. Ez helyénvaló is, ha elfogadjuk azt a logikát, hogy módosítani kell ezt a törvényt, de én nem itt tartok, hanem csak ott, hogy nem kellene módosítani, és ezért kívánok érvelni a saját módosító javaslatunk mellett.
A Nemzeti Bankról szóló jogszabályi szakaszok egyrészt az árfolyamrendszerre vonatkozó eddig hatályos szakaszt pontosítják. Mi azt mondjuk, hogy erre nincsen szükség, mert ez eddig is tökéletesen működött, és ezért indokolatlan a jogszabálynak ezt a szakaszát módosítani. De ezzel van még talán a legkisebb gond. A második módosítás már ennél problémásabb, ez a Számvevőszékkel kapcsolatos, a Számvevőszék jogállását szabályozza a nemzeti banki ellenőrzések során.
A költségvetési bizottság vitája során is érzékeltem azt, hogy kormánypárti képviselők is talán feladni látják azt az álláspontjukat, amit a beterjesztett szövegben képviseltek, legalábbis egy közösen beadandó módosító indítvány kapcsán ez előkerült, ugyanis talán elfogadják azokat az indokainkat, hogy az, ami meg van fogalmazva, mondjuk, egy másik törvényben, a Számvevőszékről szóló törvényben, jelesül az, hogy az Állami Számvevőszék mint az Országgyűlés ellenőrző intézménye, természetes, hogy a kormánynak és az Országgyűlésnek indítványokat tehet, ezt is teszi, ezt nem kell itt megfogalmazni újra ebben a jogszabályban.
Ami viszont utána van, hogy a Számvevőszék intézkedéseket kezdeményezhet az MNB igazgatóságánál, ez pedig elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan azért, és erre mindig hivatkozom, hivatkoztam az általános vitában, most is mondom, hogy van egy korlát, az Európai Közösség, az Európai Közösség szerződése, annak a maastrichti kiegészítése, az ott megfogalmazott 18-as jegyzőkönyv korlátokat állít számunkra. Korlátokat állít még akkor is, ha mi nem vagyunk tagja az Európai Közösségnek, de a jelenleg hatályos MNB-törvény 66. §-ában felvállaltuk gyakorlatilag a közösségi szerződésnek ezeket a pontjait, ezért én azt gondolom, hogy ez a módosítás elfogadhatatlan.
De ennél sokkal több baj van a felügyelőbizottsággal. Ha belegondolnak abba, tisztelt képviselőtársaim, hogy az MNB, aminek a jogállása a lehető leginkább független, többek között azért független, mert az MNB-n belül minden jogintézmény független - monetáris tanács, igazgatóság -, ha az ellenőrző intézményeket nézzük meg a jelenleg hatályos törvényben az MNB-ben, akkor azt látjuk, hogy a Számvevőszék ellenőriz, a Számvevőszéknek megvan a maga szakmai függetlensége, gyakorlatilag még az Országgyűléstől is. A könyvvizsgáló, aki ott ellenőrzéseket végez, megint élvezi a maga függetlenségét. Erre önök most hozzák a felügyelőbizottságot, és ez a felügyelőbizottság egyértelműen kormány- vagy kormány által rángatott felügyelőbizottság lenne. Ez a szabályozásból következik.
Nem megnyugtató az, amit Burány Sándor államtitkár úr az általános vitában megfogalmazott, hogy önök majd betartják az Országgyűlés íratlan szabályait is, mert erre nincsen semmiféle garancia. Ha már felügyelőbizottságot hoznának létre, vagy hoznak létre, akkor ezt úgy kellene létrehozniuk, hogy az ellenzéknek is legyen ebben szerepe. Mi nem helyeseljük, ha felügyelőbizottságot létrehoznak. Nem helyeslünk egy olyan típusú felügyelőbizottságot, aminek a léte az őt létrehozókhoz kötődik, hisz ez a felügyelőbizottság az Országgyűlés működése alatt működne, és az új Országgyűlés alatt egy új felügyelőbizottság jönne létre. Ezek a felügyelőbizottsági tagok visszahívhatók lennének. Ez árulkodik arról, hogy semmiféle függetlenséget önök ennek az ellenőrző szervnek nem akarnak adni, és ez minden szinten elfogadhatatlan.
Ha mégis csinálnak felügyelőbizottságot, akkor gondoljanak vissza arra a módosító javaslatra, amit Veres János képviselő úr körülbelül egy évvel ezelőtt beterjesztett a parlament elé. Akkor ő még ellenzéki képviselő volt, akkor is akart felügyelőbizottságot csinálni, csak akkor az ellenzéki képviselőknek, az akkori ellenzékieknek is javaslata lett volna arra, hogy kik kerüljenek be ebbe a felügyelőbizottságba. Most itt erre lehetőség nincs, ezért ez a módosítás, amit önök beterjesztettek, minden szempontból elfogadhatatlan.
Köszönjük. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés