DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Demeter képviselő úr szemlátomást azt az iskolát vallja, ha valamit elégszer elmondunk, akkor előbb-utóbb majd csak elhiszik. Mindez, amit most a felszólalásában - hogy stílszerű legyek, dezinformációt - előadott, már a déli sajtótájékoztatóján is elmondta, de attól, hogy most újra elmondta, nem lett inkább igaz.
Az ügynöktörvény semmiféle összeférhetetlenséget nem állapít meg. Az ügynöktörvény nem mondja ki azt, hogy ki nemkívánatos a magyar közéletben. Az ügynöktörvény senkit nem kötelez lemondásra. Az ügynöktörvény egyáltalán senki mást nem kötelez semmire, mint az átvilágító bírákat, akiket arra kötelezi, hogy amennyiben valakit érintettnek találnak, azt szólítsák fel a lemondásra, és amennyiben az illető nem mond le, akkor hozzák nyilvánosságra az érintettség tényét.
Következésképpen nem arról van szó, hogy itt valaki nem tartja be a törvényt, tisztelt képviselő úr, mert a törvény nem mondja azt, hogy neki mit kellene csinálnia. Arról van szó, hogy valaki vagy vállalja azt a konzekvenciát, hogy nyilvánosságra kerül róla az, amit már úgyis tudnak, vagy nem vállalja és akkor lemond. Ez az ügynöktörvény filozófiája, amit 1994-ben és azután a módosítás után még egyszer elfogadott a magyar parlament. Semmi köze ahhoz, hogy valaki, engedelmeskedve az átvilágító bírák felszólításának, lemond vagy nem mond le. Ilyet az ügynöktörvény egyetlen passzusa sem állít, hogy bárkinek kötelessége volna lemondani. Nem - mint sok más esetben - szankció hiányáról van szó, hanem arról, hogy ilyenre senkit nem kötelez az ügynöktörvény.
Hasonlóképpen azt gondolom, arra, hogy valaki a III-as főcsoportfőnökséghez tartozás múltjával ne lehessen Magyarországon közéleti szereplő, nem kell garancia. Egyetlen dologra kell garancia: úgy lehessen közéleti szereplő, hogy ez a nyilvánosság számára ismert.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés