DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném rögzíteni, hogy bármit is mondott Tállai képviselő úr, a helyzet az, hogy ez a javaslat senkitől el nem vesz, senkit rosszabb helyzetbe nem hoz, sőt nemcsak azt az ígéretet teljesíti, ami úgy szólt, hogy a minimálbért adómentessé tesszük, hanem teljesíti azt az ígéretet is, hogy az ez év áprilisi átlagos magyarországi jövedelemszinten keresők esetében nincs adófizetési kötelezettség. Azaz a 9 ezer forintra megemelt havonkénti adójóváírásnak a mértéke eredményezi azt, hogy gyakorlatilag közel 130 ezer forintos jövedelemig ma Magyarországon nincs személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettsége senkinek sem.

Vagyis az ígérethez képest többet ad, az eddig kedvezményben részesülőktől el nem vesz, ezért semmi másról nincs szó, csak arról vitatkozunk most már viszonylag hosszú ideje, hogy vannak olyan rétegek, amelyeknél már nem tud többet adni. Erről persze lehet vitatkozni, ilyen mindig lesz, volt akkor is, amikor a mostani ellenzék terjesztett be javaslatot, volt akkor is, amikor mi terjesztettünk be javaslatot kormánypártiként, és bizonyára lesz akkor is, amikor majd mi fogjuk beterjeszteni a következő évi adótörvényeknek a fő mondandóit, a fő változás irányait, de kérem szépen, olyan javaslatot még valószínűleg senki sem talált fel, amelyik mindenkinek egyformán és egyforma mértékben adna. Ezért azt gondolom, az egy jó javaslat, amely szerint a minimálbérnek a két és félszerese magyarországi havi átlagjövedelemmel rendelkezőknél is adómentességet biztosít. Vagy lehet ezzel is szembemenni és lehet ezt is kritizálni, csak nem gondolom, hogy van értelme. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu