DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az 57. ponthoz szólnék hozzá. Szeretném elmondani Mátrai Mártának, hogy amit most itt az imént elmondott, az megint csak emlékeztet arra, ami itt két órával ezelőtt ebben a vitában elhangzott, riogatásra, valótlanságok megismétlésére. Kérem szépen, tartózkodjon ettől!
Azért gondolom, hogy tartózkodni kellene ettől, mert itt most azon törvényjavaslat módosító javaslatainak vitája zajlik a részletes vitában, amely a választásokon elhangzott 12 pontban rögzített ígéreteket megfelelőképpen tartalmazza. Jó lenne, ha nem más kerülne itt szóba.
Ha már a képviselő asszony szóba hozta, akkor szeretném elmondani, hogy a képviselő asszony azt várta volna el az MSZP-frakciótól, amikor a zárszámadási törvényben utólagosan az önök által korábban elköltött pénzeknek a felhasználásáról kérték a parlament döntését, hogy mi 70 milliárd forintos általános tartalékban meghatározott összegre nyomjunk igen gombot, amikor nem volt garancia arra, hogy ezt a pénzt hogyan fogják felhasználni. Nem volt külön szavazás azokról a tételekről, amelyekre ön most az imént hivatkozott. Egy tételben kellett szavazni a zárszámadási törvény módosítása során a költségvetés módosításáról. Ezért egyetlenegy tételt, amit ön most az imént elmondott, rajtunk számon ilyen értelemben lehetőleg ne kérjen.
Minden olyan pozitív dologban, amely az emberek, nyugdíjasok s a többi csoportok sorsát javította, igenis egyetértés volt közöttünk, azonban önök úgy terjesztették be azt a javaslatot, hogy arra az ellenzék nem mondhatott igent. Képviselő asszony, ennél a törvényjavaslatnál, amiről szó van, úgy gondolom, van lehetőségünk majd arra - miután ez a törvényjavaslat mintegy öt és fél millió embert érint -, hogy igent tudjanak szavazni majd rá.
(20.10)
Kérem szépen önöket, hogy majd amikor ennek a javaslatnak a zárószavazása lesz 16-án, akkor mutassák meg azt, hogy mennyire érzékeny lélekkel és gondolkodással bírnak ezek iránt a kérdések iránt, és akkor szavazzanak majd igennel. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Olyan kérdésben ne kérjen tőlünk igen szavazatot, amelyben csak arra lett volna felhatalmazva a kormány, hogy amit addig csinált, azt jól csinálta.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés