FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést kérek, hogy önmagamhoz kell visszatérni, de az előző öt percet is pár másodperccel túlléptem, amikor a jövedéki törvény várható hatásáról vélekedtem, ezt szeretném még tisztázni és konkretizálni; miszerint természetesen a zárjegy eltörlése és a hivatalos zár bevezetése a nem palackos forgalmú termékekre önmagában egy becsületes borászatnak és bortermelőnek nagyon kedvezőnek tűnő törvénymódosítás, hiszen komoly adminisztrációs teher van a zárjegy igénylése, nyilvántartása, megsemmisítése, elszámoltatása mellett. Mondom, ez nagyon tetszetősnek tűnik.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a jövőnket vesztjük el, a jövőnket esszük meg egyben, amikor a becsületes borászok nem veszik észre, hogy ebben sajnálatos módon nagyon nagy buktató rejlik. Hiszen mindazok a bűnözői elemek, akik már eddig is tettre készen álltak, bármilyen eddigi szigor létezett a jövedéki törvényben, ha ezt most még enyhítjük - ez, mondom, a becsületes gazdáknak nagyon tetsző cselekedet lesz -, biztos vagyok benne, hogy akik ennek a bűnözési ágnak a specialistái, tízszeresen, százszorosan jobban fogják tudni kihasználni, hogy nem kell utána ilyen szigorú elszámolási kötelezettségnek eleget tenniük. Ezáltal a becsületes bortermelők, a valódi asztali és a palackos bort előállítók fognak kárt szenvedni, mert sajnálatos módon azt fogják észrevenni, hogy még az a mennyiség sem fogy el a készletükből, ami eddig elfogyott.

Ezzel szerettem volna még kiegészíteni a félelmemet a jövedéki törvénnyel kapcsolatosan, és ezért mondtam: ha ebben a formájában a parlament el fogja fogadni a jövedéki törvény módosítását, innentől kezdve nincs értelme a jövedéki törvény borra való kiterjesztésének, nincs értelme, ezért fogunk önálló törvénymódosításban erre is javaslatot tenni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu