VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Veres Képviselő Úr! Van olyan párt a parlamentben, amelyiknek madár a szimbóluma, de azért minket, ellenzéki képviselőket azért madárnak ne nézzen már! (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Amit ön mond itt, az ellentmond annak, amit egyébként a napi életben, a valóságban tapasztalunk; éppen az egyik gazdasági napilap közöl ma egy listát azokról az emberekről, akiket önök IT-be, felügyelőbizottságba, elnöki pozícióba, vezérigazgatói székbe tesznek. Ha ezt a listát megnézem, nem akarok nagyon szemezgetni belőle, de ez nem szól másról, mint pusztán a politikai holdudvar gazdasági pozíciókba történő transzformálásáról. Ha megengedi, azért két nevet hadd mondjak, azt gondolom, nem sértem meg őket: Pál László, korábbi MSZP-s képviselőtársunk, az MSZP-frakció oszlopos tagja, a Horn-kormány minisztere, aki (Dr. Géczi József Alajos: Azt is jól csinálta egyébként!) most úgy tűnik, hogy az MVM Rt.-t fogja irányítani. (Göndör István: Kiváló elnök volt a MOL-ban!) Nagy kérdés, hogy vajon hogyan és milyen módon fog majd az MSZP-frakciótól utasításokat kapni. (Göndör István: Ez nem egy Fidesz-képviselő dolga!) De itt van a másik pártból is Lévay Örs úr, aki most az Antenna Hungáriának lesz majd az elnöke. Az önöket nem zavarja, hogy Lévay Örs korábban gazdasági kapcsolatban állt a saját cégével, az Antenna Hungáriával - most őt rakják oda. Mint ahogy az sem zavarja önöket, hogy mondjuk, Nagy Frigyes korábbi miniszter úr, szintén az MSZP-kormányból, vagy éppen Gaál Gyula korábbi képviselőtársunk, szintén a pártfrakcióból fog elnöki és vezérigazgatói székekbe kerülni - ez önöket nem zavarja. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.)
Képviselő úr, hogy ha mérlegel, akkor arra kérem, mérjen egyenlő mércével. Úgy tűnik, hogy önöknél szakemberek vannak, hozzáértő szakemberek; a másik oldalon meg politikusok vannak, akiket mi állítólag odatettünk ezekbe a különböző IT-kbe és FB-kbe. Képviselő úr, egy kis tárgyilagosságot kérek csak! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés