DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Néhány héttel ezelőtt az egyik napilap írásából kiderült, hogy Magyarország miniszterelnöke nem más, mint az egykori állambiztonsági szervezet D-209-es számú szigorúan titkos tisztje, azaz ügynöke. 1978-ban szt-tiszti állományba helyezték, fedőmunkahelyének a Pénzügyminisztériumot jelölték meg.
Az ügy kirobbanását követően a kormánypártok állásfoglalásai is abba az irányba mutattak, hogy önök is a múlt megismerését és nyilvánosságra hozását tartják járható útnak, ezért kérdésemmel ezt a törekvésüket - ami a miénkkel egybeesik - szeretném segíteni.
Életkorának egy bizonyos szakaszát, az ön szavaival élve a "felcserepedés" időszakát említette. Én az ezt követő időszakról szeretném kérdezni: a cserép égetéséről, a beégetés időszakáról szeretném megkérdezni, hogy hogyan is történt. Ezért tisztelettel kérdezem öntől, hogy hogyan vált a III/II-7. számú ügyosztály szigorúan titkos állományú tisztjévé. Mik voltak a kiválasztás szempontjai? Mik voltak az alkalmasság kritériumai? Mi volt pontosan az ön feladata a III/II-7. ügyosztály szigorúan titkos állományú tisztjeként? És mettől meddig állt bármilyen kapcsolatban az állambiztonsági szolgálattal?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés