DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két ténybeli pontosítás: nem azt mondtam, tisztelt Mátrai Márta képviselőtársam, hogy be volt terjesztve ez a javaslat június 18-a előtt, hanem hogy Medgyessy Péter a Nagy Erzsébettel való találkozás után bejelentette, hogy ilyen javaslatokat kíván a kormány a Ház elé terjeszteni - ha már az előbb itt a jegyzőkönyvről volt szó.

Nem azt mondtam, tisztelt Kosztolányi képviselő úr, hogy én tudom, mit fog a bizottság megállapítani; én hiszem azt, amit Medgyessy Péter mondott, és ennek következtében nagyon remélem, hogy ő be fogja önt perelni, de ezt remélem, és nem tudom.

Ami pedig a megkövetést, a magyar nemzet vagy a magyar nép megkövetését illeti, képviselő úr, természetesen önöknek ez a vesszőparipájuk, és nagyon rosszul éreznék magukat, ha egyszer végre elő kellene venniük a dokumentumokat. A Magyar Szocialista Párt eddig három egymást követő nyilatkozatban követte meg az ország népét azokért a bűnökért, amelyeket elődei a baloldaliság és a szocialista eszme nevében elkövettek. Ez még a Magyar Szocialista Munkáspárt idején a reformköri nyilatkozatban benne volt; egy ilyen nyilatkozatot elfogadott, azt hiszem, 1989. október 7-én a frissen megalakult Magyar Szocialista Párt I. kongresszusa; és egy ilyet elfogadtunk 1993-ban egy országos pártértekezleten is. Tisztelt Képviselő Úr! Próbálják végre belevésni az agyukba: az a bocsánatkérés, amit önök szüntelenül követelnek, három ízben már megtörtént.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu