ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A név szerinti szavazás befejeződött. A jegyzők most a szavazatok összesítésével folytatják munkájukat.

Arra figyelemmel, hogy a H/408. számú vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményező határozathoz zárószavazás előtt módosító javaslat érkezett, ennek megtárgyalása érdekében kérem, hogy az alkotmányügyi bizottság a főemelet 58. számú teremben ülésezzen, és kérem, hogy az ülésen az előterjesztők is vegyenek részt.

(A jegyzői székben dr. Juhászné Lévai Katalint dr. Füle István váltja fel.)

Tehát most ülésezzen az alkotmányügyi bizottság, tárgyalja meg a benyújtott módosító javaslatot, az előterjesztők is vegyenek részt ezen a bizottsági ülésen!

Amíg a bizottság befejezi a munkáját és benyújtja ajánlását az Országgyűlésnek, az ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény részes felek konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott kiotói jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájával folytatjuk munkánkat. Felhívom figyelmüket, hogy a határozatképességet meg kell őrizni, ugyanis a mai nap folyamán még további határozathozatalokra kerül sor.

Soron következik tehát az ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény részes felek konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott kiotói jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést H/463. számon, a környezetvédelmi bizottság ajánlását pedig H/463/1. számon kapták kézhez a képviselők.

Megadom a szót Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter asszonynak, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben.

(16.50)

Forrás: parlament.hu