BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Azért jó még egy kicsit a vita vége arról beszélni, hogy miről is szól a történet. Arról szól, hogy a kormánynak van egy szándéka, mégpedig befolyást akar gyakorolni a Magyar Nemzeti Bank felett (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!), azaz maga alá akarja gyűrni, és akkor beterjeszt egy törvényjavaslatot, amely így szól: az árfolyamrendszerről és annak valamennyi jellemzőjéről, különösképpen a sávszélességről, középárfolyamról és a valutakosár összetételéről a kormány az MNB-vel egyetértésben dönt. Mi van akkor, ha nincs egyetértés?

Továbbá: amikor ezt a mondatot megfogalmazza a törvénymódosítás kapcsán, kiderül, hogy nem EU-konform, és problémák keletkezhetnek, hiszen akkor nem vagyunk kompatibilisek az Unióval. Ekkor koherenciazavarra beterjeszt képviselőtársunk, Veres János egy mondatot, amely ráadásul tévesen is van megszerkesztve, hiszen benne van, hogy a kormány támogatásával vagy a kormány beterjeszti, de ő írja alá. De ez már csak formai kérdés. És próbálja puhítani a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének annullálását.

Miről szól ez a kérdés? Azt írja: "Az árfolyamrendszert érintő változtatások nem veszélyeztethetik az MNB árstabilitás elérésével és fenntartásával kapcsolatos elsődleges céljait." Innentől kezdve megszűnik a felelősség.

(15.00)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Arról van szó, hogy ez a szándék nem tisztességes szándék, ez alkotmányellenes, ez nem EU-konform, így tehát meg kell hagynunk a Nemzeti Bank függetlenségét, és e kérdésben a kormány lehetőségeit nem szabad kiterjeszteni. Azért nem szabad kiterjeszteni, mert egyszerűen összemosódik a felelősség, és majd folyik az egymásra mutogatás. Magyarul: ha ezt a törvénymódosítást elfogadjuk, akkor fölösleges a Magyar Nemzeti Bank - egyszerűen fölöslegessé válik!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Erről szól a történet. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiból.)

Forrás: parlament.hu