DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy látom, hogy Hegyi Gyula képviselőtársam egy kicsit korán dicsérte meg a vita hangnemének javulását, mindenesetre én igyekszem abba az irányba terelni a szót, amikor őszintén megkövetem Halász János képviselőtársamat, ha netán megbántottam volna; természetesen ez a legkevésbé sem állt szándékomban.

Mindazonáltal vitatkozunk valamiről, arról, hogy egy kitüntetés adományozásánál föltétlenül és milyen mértékben van helye azok utódainak, követőinek, szellemi örököseinek, akiknek valamiféle közük van ahhoz az elnevezéshez, ahogyan a kitüntetés szól. Szeretném felhívni az önök figyelmét arra, hogy az előző kormány idején felújították a Corvin-lánc adományozását, és mégsem emlékszem arra, hogy a Corvin-lánc adományozásáról döntő kuratóriumba, mondjuk, a fekete sereg hadvezéreinek leszármazottait beleválogatták volna. Tehát ezen az alapon, úgy gondolom, kicsit abszurd érvelni.

Azt is gondolom, ha valaki úgy gondolja, hogy nem demokrata az, aki fél a vélemények sokféleségétől, és annál nagyobb legitimitása lesz ennek a kitüntetésnek, minél többen döntenek majd a kitüntetés odaítéléséről, akkor talán egy közös csatlakozó módosító indítvánnyal azt kellene indítványoznunk, hogy minden évben népszavazás döntsön ennek a kitüntetésnek az odaítéléséről. Ugye, ez is abszurd volna, tisztelt képviselőtársaim?

Tehát úgy gondolom, hogy egy önmagában talán jó szándékú javaslatról szóló vitában a javaslat mellett abszurd érveket fölhozni teljesen felesleges; eléggé előrehaladott az idő, ne nézzük, úgy gondolom, egymást gyereknek! Van egy javaslat, ennek a javaslatnak lehet ilyen, olyan és amolyan értelmet és célt tulajdonítani, de még egyszer mondom, abszurd érveket teljesen fölösleges mellette fölhozni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu