DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném ismételten felhívni a jelenlevők figyelmét arra, hogy a záróvitában arról a mondatról folyik a vita, ami úgy van megfogalmazva, hogy az árfolyamrendszert érintő változtatások nem veszélyeztethetik az MNB árstabilitás elérésével és fenntartásával kapcsolatos elsődleges célját.
Kérem szépen, itt sok minden elhangzott, ami nem ehhez a mondathoz kapcsolódik. Sok minden elhangzott, ami az általános vitában, a részletes vitában már érintve volt a képviselőtársak által. Ha azonban ezt a mondatot nézzük, amely most benyújtott javaslatként szerepel a Ház előtt, akkor úgy gondolom, mindenki számára egyértelművé kell tenni, hogy ezt a mondatot azon szakasz kiegészítéseként, amely szakasz az árfolyamrendszerről és annak valamennyi jellemzőjéről, különösképpen a sávszélességről, a középárfolyamról és a valutakosár összetételéről a kormány az MNB-vel egyetértésben dönt szöveget követ, teljes, nyugodt lelkiismerettel mindenki megszavazhatja, abban az esetben cselekszik helyesen, ha megszavazza; hiszen nem másról van szó, mint arról, tisztelt képviselőtársak, hogy ha ez a mondat szerepel ebben a szakaszban, akkor egyértelművé válik az is, hogy az eddigi értelmezésen túlmenően igen, a kormány döntéseinél is egy szigorúbb követelményrendszer, szigorúbb kritériumrendszer fog érvényesülni, tehát nem az, amiről itt beszéltek ellenzéki képviselőtársaink, hogy itt inflációs veszély és más hasonló dolog áll fönn. Nem kell ezzel riogatni, hanem egyértelművé teszi ez a fogalmazás ezt követően, hogy amikor a kormány az MNB-vel egyetértésben ilyen döntéseket hoz, akkor ugyanúgy figyelembe kell vennie, mint ahogy az MNB-nek az alapstatútuma szerint figyelembe kell venni azt, hogy a legfontosabb feladata és célja az árstabilitás elérése.
Az a kérésem tehát, hogy erről a mondatról folyjon a vita, ebben megítélésem szerint szakmai egyetértés van közöttünk, és ha lehet, ne vigyük el a vitát másik irányba, és szavazzák meg ezt a javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(14.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés