DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben sok szó esett már arról, hogy az előző kormány a közbeszerzési eljárás mellőzésével, illetve a közbeszerzési eljárás kijátszásával állami pénzekből a legnagyobb kormánypárthoz, azaz a Fideszhez közel álló cégeket juttatott előnyös helyzetbe.
A közelmúltban az újságokban is megjelent, hogy két nappal a választások után a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Informatikai Kormánybiztosság különböző píárfeladatok elvégzésével nettó 250 millió forint értékben bízta meg az EuroAtlantic nevű részvénytársaságot. Tette ezt úgy, hogy a korábban már 500 millió forintot elnyert céget közbeszerzés nélkül, keretemelés címén 250 millió forint értékben a következő feladatok elvégzésével bízta meg:
Pályázatbejelentések 4 millió 600 ezer forint; marketing kommunikációs kampány népszerűsítése 27,5 millió forint; ember, eszköz, tartalom, kiadvány tervezése és legyártása 12,3 millió forint; info-tudakozó kibővítése 87 millió forint.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent indokolás szerint úgy látszik, Magyarországon csak és kizárólag ez az a cég, amely alkalmas arra, hogy ezen komoly feladatokat elvégezze.
Miniszter Úr! Ön a hivatalba lépését követően úgy nyilatkozott, hogy kivizsgáltatja a választások után kötött szerződéseket, és amennyiben túlköltekezést, visszaélést tapasztal, KEHI-vizsgálatot kezdeményez. Kérem arra vonatkozó válaszát, hogy ez így történt-e.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés