DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! 110 oldalas kormányprogramunkban hozzávetőleg 400 feladat van, ami a kormányra vár. Ezt a kormányprogramot a négyéves kormányzási időszakban kell megvalósítani. Senki nem gondolhatja, hogy mind a 400 vagy több mint 400 feladatot tíz nap alatt, száz nap alatt, fél év alatt vagy másfél év alatt meg lehet valósítani. Senki nem is ígérte ezt.
A tankönyvügy, amit ön most felvetett, a kormány száznapos programjában nem szerepel. Ebből következően nem tudom, kit érhetett meglepetésként, hogy ilyen intézkedést, illetőleg ennek a pénzügyi és jogi előfeltételeit a kormány száz nap alatt nem teremti meg. Tehát nem tudom értelmezni azt a megállapítását, hogy magyar állampolgárok, családok nem vettek igénybe - pedig egyébként lehetőségük lett volna rá, hogy igénybe vegyenek - normatív támogatást a tankönyvköltségekhez.
Minden szociális jellegű intézkedésnél világosan látható a kormány intézkedései között, hogy egy fokozatosságot érvényesítünk, így a tankönyvügyben is. Első ütemben 2003 szeptemberétől az első négy osztály tanulói számára tesszük rászorultsági alapon ingyenessé a tankönyveket. Ez nem jelenti azt, hogy a folyamatnak vége van. Azt, amit ön mondott, azt hiszem, föl lehet majd tenni 2006 márciusában vagy áprilisában, hogy tankönyvügyben hol fejezte be a folyamatot a kormány az ingyenessé tétel tekintetében. Úgy gondolom, akkor lesz létjogosultsága az ön kérdésének.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés