BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A 2001. évi zárszámadásról beszélni - nyelvet tanuló képviselőtársaimnak ajánlva - befejezett múlt, amelynek a hatása napjainkban is érezhető, visszahat. Egy olyan befejezett múlt, amely az előző időszakra épül, és amelyről, ha akarjuk, ha nem, az elfogadását követően is kell beszélnünk, nemcsak az áthúzódó tételekről, a megtett és elszalasztott lehetőségekről, hanem hogy hosszú időre kihat.

2001-ben a polgári kormány és a magyar parlament, a magyar parlament többsége egy olyan kétéves költségvetést fogadott el, amely egy nagyon jó irányban megtett, helyes lépés volt: hosszabb időre kiszámítható, átlátható módon, mind a vállalkozóknak, mind a költségvetés lehetőségeit megtermelőknek, mind az önkormányzatoknak a számára legalább két évre, egyes programokban pedig, amelyek elindultak - és most megtörni látszanak -, hosszabb távra útmutatást adott.

Én nem vagyok azok közé a képviselők közé tartozó, akik örülnek annak, hogyha a Magyar Köztársaságban valami nem úgy sikerül, mint ahogy megterveztük. Azok közé tartozó vagyok, akik minden alkalommal tudják, hogy minden egyes költségvetési forint az adófizetők pénzéből származik, és ezért nem a parlament, nem a kormány, hanem a magyar polgárok, vállalkozások, hazai és külföldi többségű társaságok befizetései, járulékai adták meg számunkra a döntés lehetőségét. Ezért én nem örülök annak, hogyha egy megtervezett infláció vagy egy előirányzat nem úgy teljesül.

Azt azonban tudom, hogy voltak időszakok, amikor 9-10 százalékkal tévedtek felelős kormányzati tényezők az infláció mértékében, és nem volt kompenzáció. Most tudom, hogy ez a néhány százalékos tévedés még súlyosabb, mert okosabbak lettünk, minden lépcsőfokon való felfelé haladással, mint egy-egy éves vagy többéves költségvetés, magasabb szintről nézhetjük. Ráadásul most már több összehasonlításunk van az OECD országain keresztül, illetve az uniós csatlakozás előfeltételein keresztül, hogy mit hogyan kell megterveznünk és tennünk.

A kétéves költségvetés tehát, amelyet a jelenlegi kormánypártok elődei, képviselői nem szavaztak meg, jó irányba tett, hosszabb távú tervezést, kitekintést lehetővé tevő lépés volt. Már akkor is tudtuk, hogy éves beszámolóban kell számot adnunk, és akkor is tudtuk, hogy a két év lehetősége között számos átjárási lehetőség van: egyik évről a másikra megtervezett előirányzatot előre lehet hozni, és áthúzódó tételként számolni lehet vele.

(17.10)

Többek között ez tette lehetővé, hogy most mintegy 320 milliárd forint értékben lehetőség nyílik különböző bérek, jövedelmek fejlesztésére, amelynek örvendetes és a makrogazdaságban kevésbé örvendetes hatásairól majd egy év múlva fogunk itt a parlamentben számot adni. Mindenesetre én ezt helyes lépésnek tartom.

Szeretnék néhány szót mondani a területfejlesztésről is. Jó irányba megtett, helyes lépések történtek, amikor az uniós ajánlások ellenére egy hátrányos kelet-magyarországi régióval szemben három, majd később mind a hét régióban beindulhattak a regionális fejlesztés programjai - tervezés, programozás, az intézményhálózat feltöltése és kialakítása. Jelentős előrelépésnek tartom azt is, amiről sokan és nagyon bölcsen nyilatkoznak, hogy nőttek a különbségek, ugyanakkor az állami költségvetés eszközeivel sikerült elérnünk, hogy Kelet-Magyarországon telefóniában, valamint a szennyvíz kezelésében és gyűjtésében a már fejlődésnek indult régiókhoz hasonló, helyenként pedig annál jobb állapot alakult ki. Kedvező lépésnek tartom azt is, hogy a gátépítések, valamint Tisza- és Duna-hidak építése és felújítása következtében nemcsak a közlekedés feltételei javultak, hanem egyes térségekben a munkavállalás lehetőségei is. A foglalkoztatás terén nagyon pozitívnak ítélem meg azt, amit ma már sokan bírálnak, hogy 2001-ben több mint 30 ezerrel nőtt a regisztrált munkavállalók száma. Zárójelben jegyzem meg, nem örülök neki, csak intő példaként mondom, hogy 2002-ben 12-16 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma.

Szeretném elmondani, 1990-et követően sajnos minden költségvetés úgy kezdődik - és itt Keller államtitkár úr figyelemfelhívására is utalok, aki azt mondta, mindannyiunknak tudni kell, hogy például a stadionépítésből mennyi kórházat és más nagyon fontos dolgot lehetett volna felújítani -, hogy végy körülbelül 800 millió forint államadósságot, és ezt törleszd. Ez az egyik legnagyobb és legsúlyosabb tétel, amivel a múltunkból el kell számolni, és amelyért mindenkinek, főleg az utódpártoknak a felelősséget fel kell vállalni. Ha ez nem lenne, akkor könnyű lenne kiszámítani, hogy mennyi autópályát, gyorsforgalmi utat, kórházat és hány pedagógust lehetne bérfejlesztéssel európai szintre hozni, illetve térségeket kiemelten kezelni.

Nagyon lényegesnek tartom azt a számadatot, amivel biztos mindannyian rendelkeznek, hogy a fizetési mérleg és az adósságállomány, a folyó fizetési mérleg egyenlege 2000-ben mínusz 1 milliárd 620 millió forint volt, ugyanakkor ez 2001 augusztusáig mínusz 351 milliárd forintra csökkent. Ez nagyon lényeges kérdés az elmúlt időszakban, főleg a maastrichti egyezmény megközelítése érdekében. És szeretném, ha mindig, minden alkalommal ezt hangsúlyoznánk, hiszen nem minden, a népszavazáskor majd az Uniót támogató polgár tudja azt, hogy vannak olyan követelmények, amelyek a nemzeti parlamentek és kormányok kezét nemcsak megkötik, hanem orientálják.

Ilyen az infláció leszorítása, ilyen a folyó fizetési mérleg hiányának bizonyos szintre való csökkentése, az államadósság mértékének elfogadhatóvá tétele, és sorolhatnám még azt a négy-öt sarokpontot, amelyek a csatlakozásunk után három évvel - vagy ne adj’ isten, még hamarabb - az eurózónába való bekerülésünket biztosíthatják. Joggal mondhatom, hogy 2001 az összes jó és kevésbé jó döntésével elősegítette ezt.

El kívánom mondani azt is, hogy ez a befejezett múlt jelentette azt is, hogy címzett és céltámogatásban a korábbi évek gyengeségei mutatkoztak meg, amikor több tízmilliárd forint áthúzódó tétel keletkezett abból, hogy több olyan önkormányzat, amelyik önrésszel rendelkezett, szerette volna magát bebiztosítani, ezért több pályázatot adott be, mint amennyit utána fel tudott vállalni, valamint a döntéseink - a Magyar Köztársaság akkori és mostani parlamenti döntései - későn érkeztek, és a közbeszerzései eljárások után ebben az évben, illetve a következő években tudják ezeket a kivitelezéseket elvégezni. Ezen változtatnunk kell.

Arról is szeretnék beszélni, hogy az otthonteremtésben döntő előrelépés történt. A polgári átalakulást követően 2001 volt az első év, amikor megkezdődött a bérlakásépítés előkészítése, létrehoztuk a jelzálog-hitelezés intézményrendszerét, és több száz önkormányzat kapott lehetőséget arra, hogy saját rész hozzátételével bérlakást fejleszthessen. Abban az esetben pedig, amit az előttem szóló államtitkár úr, képviselő úr kifogásolt, csupán az történt, hogy a polgári kormány segítségével, az önkormányzatokkal és természetesen az adósokkal együtt, csökkentettük az OTP és más pénzintézetek felé való tartozást, és ezt az összeget sikerült a lakástámogatás más területén felhasználni. Ezzel több száz millió forinttal sikerült javítani a helyzetet.

Befejezésül szeretném elmondani, hogy a polgári kormány két alkalommal segített az Ikaruson, egyrészt akkor, amikor megtörtént annak az átadása-átvétele, szétválása, másrészt az önkormányzati pályázatokon nyújtott milliárdos támogatásokkal.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu