DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ez év június 19-én hangzott el itt, az Országgyűlésben a miniszterelnök úr bejelentése, amely szerint törvényt kívánnak ez ügyben előterjeszteni. Meg is született a miniszterelnök úr önálló indítványa, azóta született a kormánynak egy előterjesztése. A két héttel ezelőtti expozéban az előterjesztő igazságügy-miniszter úr már mást mondott, mint ami az írott anyagban, a kormány által elfogadott anyagban benne volt. Azt követően napokig hallhattuk, hogy milyen egyeztetések folynak a két kormánypárt között, hogy tartalmában hogyan kellene ezt a törvényjavaslatot megváltoztatni. Aki újságot olvas, már látott ilyen anyagot - a mai napig nem érkezett be ide, az Országgyűlésbe egyetlenegy egyeztetett anyag sem erről.

Ez az előterjesztésnek és az előterjesztőknek a felelőssége, hogy egy ilyen rendkívül kényes ügyben, ami nem a szolgálati viszonyban lévő személyek ügye miatt kényes, hanem akár a levéltár vagy a kutatható adatok miatt rendkívül kényes, ilyen rendkívül igénytelen munkával kínálta meg az Országgyűlést a kormányzat.

Ezek után Mécs Imre képviselő úr az előbb elmondja, hogy ma sem kellene lezárni az általános vitát, mert még mindig esély van arra, hogy egy egyeztetett javaslat az Országgyűlés elé kerül. Nincs erre lehetőség, az Országgyűlés elfogadta az ülés napirendjét, ezért a mai napon az általános vitát minden bizonnyal le kell zárni. Az pedig az előterjesztők felelőssége, hogy a mai napig nincs előttünk egy olyan anyag, amely érdemi és komoly vitára alkalmas lenne. Ezt nem lehet áthárítani a képviselőkre. Nem lehet egy többségi, össznépi bölcsességre bízni, hogy majd itt valami megszületik ebből a vitából. Azt az előterjesztőnek már az előterjesztés megfogalmazásakor tudni kell, hogy mit akar. Ez az előterjesztés pedig nem tükrözi azt a szándékot.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu