DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én magam is némi meghökkenéssel hallgattam Kosztolányi képviselőtársunkat abban a tévhitben, hogy talán mégiscsak az ügyvédségről vagy az ügyvédi hivatásról szóló törvény vitája van az Országgyűlésben, de nem. Azt gondolom, hogy amit Hankó Faragó államtitkár úr elmondott az ügyvédek védelmében, azt mindannyian jó szívvel fogadhatjuk. Kosztolányi képviselő úrnak minden bizonnyal meg fogja köszönni, mondjuk, dr. Torgyán József miniszter úr, akit az ön szavazatával is emeltek a miniszteri székbe, ezeket a szavakat, meg fogja köszönni - hirtelenjében Balsai István és Horváth Balázs képviselőtársaink jutnak eszembe, akik a rendszerváltás előtt ügyvédként dolgoztak, és akik a Fidesz támogatásával lettek országgyűlési képviselők. Bizonyára meg fogják köszönni mindezt, amit ön elmondott. A magam részéről azt az egyet nem értem, hogy az ügyvédek átvilágításán kívül a kőfaragók és a balett-táncosok átvilágítását miért felejtette ki Kosztolányi képviselő úr a felszólalásából.

De azt azért hadd mondjam el, hogy lehetséges, hogy Kosztolányi képviselő úr valamiért haragszik az ügyvédekre. Talán őt nem vették fel annak idején ügyvédnek a pártállam idején, és most ebbéli fájdalmait kívánja rajtuk leverni. De én nem gondolom, hogy ennek az Országgyűlés volna a megfelelő terepe. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu