BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnézést, elnök úr, csak a képviselőtársam olyasmit adott Kuncze Gábor szájába, amit nem mondott. Kuncze Gábor arról beszélt, hogy a jövedelem legjobb helyen azoknak a zsebében van, akik azt megtermelik. Következésképp a szabad demokraták programjában valóban nagyarányú adócsökkentés szerepelt, és nem az, hogy kedvezmények formájában jutalmazzunk, osztogassunk. (Dr. Őry Csaba: Ezt mondjátok el a szociknak is!)
Tehát félreértette, képviselőtársam, amit Kuncze Gábor állított. Néhány perccel ezelőtt innen, erről a pulpitusról megint megerősítette, hogy koncepcionálisan a gyermekek után járó adókedvezményt nem tartjuk jó eszköznek, és más dolog, hogy itt és most Magyarországon elfogadjuk, hogy ezt az eszközt alkalmazni kell, többek között azért, mert ez a szabad demokrata-szocialista összetételű kormány nem szánta rá magát egy olyan radikális adóreformra, amit eredetileg jónak tartottunk. De még egyszer mondom, az alapállítás az, hogy a megtermelt jövedelem legjobb helyen az azt megtermelők zsebében van, következésképpen radikális adóreform az, amely ennek a kormánynak a programjában is szerepel, ami irányába haladunk, ha még oly kis lépésekkel is.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés